Sziasztok drágáim!❤
Az elmúlt 2 hétben egyátalán nem voltam és ezt nagyon sajnálom...de aggodalomra semmi ok ittis az idő a gond és nem az ihlethiány...😩
Viszont jöhvőhéten tavaszi szünet ami azt jelenti hogy lesz időm a blogolásra is! :) Vagyis folytatódni fog a RWM is és a régebben említett új blogomat is meg akarom nyitni.
Tényleg sajnálom a kimaradásaimat, remélem velem maradtok!
Szeretlek titeket!💞
Ui:a kinézet...khmm...nyugi nem őrültem meg😂,még átalakítás alatt áll!😘
2016. március 20., vasárnap
2016. március 6., vasárnap
2.évad 1.rész
31.
-Tessék??-kérdeztem viszza-Nem,nem!Ez nem lehet...megigérte hogy nem hagy el!Kérem had mennyek be hozzá!Biztos vagyok benne hogy tévednek!-Ütögettem az ajtót mire a mellettem álló orvos egy mozdulattal maga felé fordított és mélyen a szemembe nézett.A szorítása olyan erős volt,hogy nem birtam ellenkezni.
-Kisasszony!Úgylátom maga nem fogta föl...a barátja MEGHALT!-ismételte
<<,,A barátja meghalt!>>-vízhangzott a fejembe és úgyéreztem megállt a világ
Nem tudtam fölfogni,ez nem lehet...Ledermedten álltam magam elé merengve ki tudja meddig...az idő megállt,a hangok megszüntek,a fények kialudtak...
Nem tudom mennyi idő telhetett el,de egyszer csak kiszakadva a keletkezett űrből azt vettem észre hogy levegőért kapkodok a szememből pedig csak úgy potyogtak az apró könnycseppek...kész,vége!Elvesztettem az irányítást nem tudtam tovább állni...akaratom ellenére a lábaim mintha elhagytak volna...dölni kezdtem a székek felé,de szerencsémre a körülöttem lévők elkaptak és megtartottak...Eddig nem tudtam mi is az a sokk...Nem,nem fogtam föl mi történik,már levegőt sem kaptam...aztán minden csendet,sötétséget és nyugalmat kapott.
Éreztem hogy valahol fekszek,rövidesen kinyitottam a szemem...3 fehér sarokkal néztem szembe...egyértelművé vált hogy a korház egyik kórtermében tartózkodok.Az íróasztalnál egy középkorú fehér köpenyes férfi ült kezében egy tollal és amikor észrevette hogy magamhoz tértem,mosolyra húzta a száját.
-Hogy aludt?-kérdezte
-Aludtam??Akkor ezek szerint csak álom volt minden?...-eszméletm föl és a szívem hevesebben kezdett verni-Úr Isten!Ezek szerint...-pattantam föl az ágyról-álom volt az egész műtétes és él...-rohantam az ajtó felé,a doktoron látszott hogy mondani akar valamit de nem hagytam szóhoz jutni.Reménykedve,indulatokkal teli markoltam meg a kilincset,de az ajtó nem nyílt...
-Kérem azonnal nyissa ki!Tudja borzalmasat álmodtam és félek hogy valóra válik...meg kell akadályoznom...-hadartam
-Nem,nem nem..-csóválta a fejét a doktor-Maga nem érti.
-Mégis mit?
-Nem álmodott...
-Mi??De az...-állt meg a szivem egy pillanatra
-A párja valóban meghalt..-mondta sajnálattal a doktor
-Meg-halt??-kérdeztem ebbe az egy szóba minden reményemet beleadva
-Igen...nézze...sajnálom
-Nem...ez vicc!!Nem,nem,nem...
-Nyugodjon meg kérem...üljön le...-fogta meg a karomat a dokitor és húzott volna vissza az ágy felé
-Nem!Engedjen el!-húztam ki a kezemet-Látni akarom a barátomat!-Követeltem
-Nézze...azt nem lehet...
-De én tudom hogy nem halt meg..-néztem könnyes szemekkel sírós elfolytó hangon a doktorra.Aztán egy kis csend uralkodott el...foggalmam sincs mi ütött belém de elkezdtem ordítozni,tombolni..
-NEM ÉRTI HOGY NEM HALT MEG??LÁTNOM KELL,TUDOM HOGY MÉG ÉL...MIÉRT TESZI EZT VELEM?!?!?-estem neki sírva de ugyanakkor ordítozva a dokinak...De ez eredménytelen volt,a doktor a szekrényhez sétált,nekem pedig mégrosszabb előérzetem támadt,úgy éreztem ez az utolsó esélyem a kijutásra..
-ENGEDJENEK KI!-Dörömböltem az ajtón.Megfordultam,a doktor pedig selytelmesen a háta mögött tartogatott valamit...elkezdtem félni...majd még nagyobb hanggal és erővel ütöttem bele az ajtóba,de ez nem hozott eredményt.
Nem foglalkoztam semmi mással,csak meg akartam tudni végre mi is az igazság miért vagyok ide bezárva egy doktorral és hogy hogyan tudok kiszabadulni..nem hagytam föl a dologgal akármilyen eredménytelen is volt tovább folytottam az erőmet az ajtóba..hirtelen csak egy nagy szúrást éreztem a nyakamba...
♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥
Kedves velem maradt olvasóim!
Tudnotok kell hogy nagyon sajnálom az utóbbi kimaradásaimat,hogy elhanyagoltam a blogot és hogy nem voltak részek (a kinézetért sorry...de nyugalom még átalakítás alatt áll!)...mentségre nem lehet felhozni semmit,tudom...de a lényeg hogy igyekszem jobban beosztani az időmet,remélem hogy így mostmár aktívabb tudok lenni!
Nálam nem igazán megszokott az ennyire rövid rész de úgy éreztem mostmább tartozok legalább ennyivel...remélem tetszett ♥♥♥
-Tessék??-kérdeztem viszza-Nem,nem!Ez nem lehet...megigérte hogy nem hagy el!Kérem had mennyek be hozzá!Biztos vagyok benne hogy tévednek!-Ütögettem az ajtót mire a mellettem álló orvos egy mozdulattal maga felé fordított és mélyen a szemembe nézett.A szorítása olyan erős volt,hogy nem birtam ellenkezni.
-Kisasszony!Úgylátom maga nem fogta föl...a barátja MEGHALT!-ismételte
<<,,A barátja meghalt!>>-vízhangzott a fejembe és úgyéreztem megállt a világ
Nem tudtam fölfogni,ez nem lehet...Ledermedten álltam magam elé merengve ki tudja meddig...az idő megállt,a hangok megszüntek,a fények kialudtak...
Nem tudom mennyi idő telhetett el,de egyszer csak kiszakadva a keletkezett űrből azt vettem észre hogy levegőért kapkodok a szememből pedig csak úgy potyogtak az apró könnycseppek...kész,vége!Elvesztettem az irányítást nem tudtam tovább állni...akaratom ellenére a lábaim mintha elhagytak volna...dölni kezdtem a székek felé,de szerencsémre a körülöttem lévők elkaptak és megtartottak...Eddig nem tudtam mi is az a sokk...Nem,nem fogtam föl mi történik,már levegőt sem kaptam...aztán minden csendet,sötétséget és nyugalmat kapott.
Éreztem hogy valahol fekszek,rövidesen kinyitottam a szemem...3 fehér sarokkal néztem szembe...egyértelművé vált hogy a korház egyik kórtermében tartózkodok.Az íróasztalnál egy középkorú fehér köpenyes férfi ült kezében egy tollal és amikor észrevette hogy magamhoz tértem,mosolyra húzta a száját.
-Hogy aludt?-kérdezte
-Aludtam??Akkor ezek szerint csak álom volt minden?...-eszméletm föl és a szívem hevesebben kezdett verni-Úr Isten!Ezek szerint...-pattantam föl az ágyról-álom volt az egész műtétes és él...-rohantam az ajtó felé,a doktoron látszott hogy mondani akar valamit de nem hagytam szóhoz jutni.Reménykedve,indulatokkal teli markoltam meg a kilincset,de az ajtó nem nyílt...
-Kérem azonnal nyissa ki!Tudja borzalmasat álmodtam és félek hogy valóra válik...meg kell akadályoznom...-hadartam
-Nem,nem nem..-csóválta a fejét a doktor-Maga nem érti.
-Mégis mit?
-Nem álmodott...
-Mi??De az...-állt meg a szivem egy pillanatra
-A párja valóban meghalt..-mondta sajnálattal a doktor
-Meg-halt??-kérdeztem ebbe az egy szóba minden reményemet beleadva
-Igen...nézze...sajnálom
-Nem...ez vicc!!Nem,nem,nem...
-Nyugodjon meg kérem...üljön le...-fogta meg a karomat a dokitor és húzott volna vissza az ágy felé
-Nem!Engedjen el!-húztam ki a kezemet-Látni akarom a barátomat!-Követeltem
-Nézze...azt nem lehet...
-De én tudom hogy nem halt meg..-néztem könnyes szemekkel sírós elfolytó hangon a doktorra.Aztán egy kis csend uralkodott el...foggalmam sincs mi ütött belém de elkezdtem ordítozni,tombolni..
-NEM ÉRTI HOGY NEM HALT MEG??LÁTNOM KELL,TUDOM HOGY MÉG ÉL...MIÉRT TESZI EZT VELEM?!?!?-estem neki sírva de ugyanakkor ordítozva a dokinak...De ez eredménytelen volt,a doktor a szekrényhez sétált,nekem pedig mégrosszabb előérzetem támadt,úgy éreztem ez az utolsó esélyem a kijutásra..
-ENGEDJENEK KI!-Dörömböltem az ajtón.Megfordultam,a doktor pedig selytelmesen a háta mögött tartogatott valamit...elkezdtem félni...majd még nagyobb hanggal és erővel ütöttem bele az ajtóba,de ez nem hozott eredményt.
Nem foglalkoztam semmi mással,csak meg akartam tudni végre mi is az igazság miért vagyok ide bezárva egy doktorral és hogy hogyan tudok kiszabadulni..nem hagytam föl a dologgal akármilyen eredménytelen is volt tovább folytottam az erőmet az ajtóba..hirtelen csak egy nagy szúrást éreztem a nyakamba...
♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥
Kedves velem maradt olvasóim!
Tudnotok kell hogy nagyon sajnálom az utóbbi kimaradásaimat,hogy elhanyagoltam a blogot és hogy nem voltak részek (a kinézetért sorry...de nyugalom még átalakítás alatt áll!)...mentségre nem lehet felhozni semmit,tudom...de a lényeg hogy igyekszem jobban beosztani az időmet,remélem hogy így mostmár aktívabb tudok lenni!
Nálam nem igazán megszokott az ennyire rövid rész de úgy éreztem mostmább tartozok legalább ennyivel...remélem tetszett ♥♥♥
2016. február 20., szombat
Évadzáró 30.rész
Ezt az éjszakát sem tudtam végigaludni.Állandóan azon agyaltam,hogy valyon mi lesz holnap...Jorge reményeim szerint magához fog térni,és fogalmam sincs mire számítsak.Tegnap megtűrt maga melett,mert totálisan beb@szta magát,de ma?
Igen ma,mert már reggel van és eljött ez a nap is.Egy egyszrű unalmas szombati nap,ami után vasárnap Valentínnap jön.A szerelmesek napját 3 év után úgy látszik megint egyedül fogom tölteni.Én vagyok a hibás,én csesztem el,és bármennyire is szeretném...az csoda lenne ha megbocsátana.
-Jóreggelt!-fordult felém a szemeit törölgetve Cande
-Neked biztos az..
-Ahj..Ugye nem megint Jorge miatt vagy ilyen.Ezt tegnap már megbeszéltük!Ki fogtok békülni,mert egymásnak vagytok teremtve..
-Úgy érzem nem...-sóhajtottam
-Mit nem?Mit nem,Tini?
-Túlságosan elszálltam Cande.Azthittem Jorge az enyém és szeretjük egymást és ezért mindent meg tudunk majd beszélni,megoldjuk és megbocsájt.Azt hittem vele mindent megtehetek,és nem becsültem meg,hogy van nekem.Ő az akit teljes szivemből szeretek...Azt hittem én vagyok neki a kiváltság,én vagyok neki az ajándék ezért bármit megtehetek,mert ugyis megbocsát..De rájöttem,hogy Ő nekem az ajándék akit az ég küldött..-szipogtam-És erre mit teszek?18 évesen teherbeejt az exem...-tört ki belőlem a sírás,Cande pedig hozzám bújva vigasztalt.
-Nem tehetem meg vele Cande!Ő nem ezt érdemli!
-Mégis mit?
-Nem várhatom el tőle,hogy megbocsájtson,mert szeretem és most miattam szenved...Nem várhatom el tőle!...Bár az lenne a legjobb,szerintem ennek vége!-néztem a barátnőmre
-Nem Tini!Akármennyire is kilátástalan Jorge idővel megérti és el tudja majd fogadni.Főleg ha ő is annyira szeret mint te őt..
-Ajj Cande,elegem van!Nemtudom..!
-Na,gyere ne sírj!Menjünk ki reggelizzünk valamit,aztán lassan majd a fiúk is felkelnek és akkor kiderül úgyis minden.Most felesleges ezen rágódnod..
Majd úgyis tettünk,kimentünk reggelizni.
-Cande figylej én képtelen vagyok Jorge szemébe nézni,nem megy!Elmegyek!-keltem föl mire a barátnőm elém állt,elállva az utat.
-Ne csináld ezt,engedj ki!-mondtam
-Nem!Ha másért nem,segíteni madj itt...egyedül Rugerroval amúgyse bírnék de még a te Blancod is ittvan...Jorgenak pedig szügsége van rád!
-Tudod mire van szügsége?Arra hogy eltakarodjak az életéből és ne okozzunk egymásnak több fájdalmat!-indultam ujúlt erővel az ajtó felé...
-Tini,kérlek!-halottam Cande hangját,de nem halgatva rá,fölhúztam a kabátomat.
Már léptem volna ki,amikor meghalottam valamit,pontosabban valakit.
-Te is hallod?-kérdezte Cande,mosolyogva
-A rohadt életbe!-vágtam a földhöz a táskámat.-Szeretem!-futottam sírva a szoba felé.
Beértem és megláttam Ruggero mögött az ébredező,másnapos Jorget.Azt sem tudtam mit csinálok csak közelebb mentem hozzá,leguggoltam.Ő résnyire kinyitotta a szemét egy rövid mosolyt húzott a szájára,megfogta a kezemet és magához húzott,mire én sírva odabújtam hozzá..
-Szeretlek!-mondtam neki,de nemtudom mennyire volt magánál,azt sem hogy mennyi időt töltöttem tajta,egyszer csak az együtemű levegővételét éreztem.
-Na?-jött be Cande,de azonnal befogta a száját a kezével,a 2 alvó fiú láttára.
-Ez normális?-kérdeztem aggódva,halkan
-Mi?
-Előbb bejöttem és magához húzott,most meg hirtelen elaludt.
-Hát... Ez megesik,de Jorgera normálist nem tudnék mondani.-nevetett fel Cande-De ez azt jelenti,hogy időt nyertünk a gyógyszerszerzésre.
-Akkor siessünk!-mondtam és úgy is lett,kemény fél óra alatt beszereztünk mindent,ami a fiúk életbemaradásához szügséges.
Délután 1 körül járt már az idő amikor hangokat halottunk a hálóból.Ruggero felkelt és az első állomása a wc volt,hányt,amit aggódva Cande kezelt.Ruggerot Cande telenyomta fejfájáscsillapítóval,ami látszólag hatott.Aztán már csak Ru sajnálkozását hallottam,Cande ugyanis elmondott a függönyös sztoritól mindent.Jorge még mindig aludt,már nem volt türelmem.Épp akartam kimenni szólni Candenak,amikor bejött telóstól és lefotózta Jorget.
-Mit csinálsz?-tört ki belőlem a nevetés
-Majd szülinapján emlékeztetem rá hogy mennyire be volt állva...majd szégyenkezhet a követői előtt!-nevetett fel mérgesen Cande
A mesteri kép:
Pár perc után a röhögésünk megtette a hatását,Jorge újból ébredezni kezdett.
-Na asszem én itthagylak titeket!-azzal távozott Cande
-Hol vagyok?-nézett körül Jorge
-Candenál...Minden rendben?
Nem!Fogalmam sincs hogy kerülök ide és kibaszottul fáj a fejem!
-Várj!-hoztam neki gyógyszert,amit be is vett.-Pár perc mulva hatni fog!-mondtam,Jorge meg csak bólogatott ezután pedig hosszú csend uralkodott el.Csak néztünk lefelé mindketten,és vártuk hogy a másik megszólaljon.
-Nekem...most ki kell...-állt föl Jorge de meg is szédült
-Segítek!-mondtam,aztán igyekeztem behúzni a mosdóba,az idő nagyon sürgetett épphogy nem hányta le Cande szőnyegét,akkor aztán mindketten kaptunk volna. ***
-Köszönöm!-mondta őszintén
-Tudom,hogy utálsz hányni..-mosolyodtam el-Pedig a mai nap ebből fog állni,és kiszámíthatatlan lesz!De te pontosan tudod milyen a másnaposság..-erre Jorge csak lefelé nézett
-Hogy hogy itt vagy?-kérdezte
-Cande szólt,hogy milyen állapotban vagytok ide kellett jönnöm...Főleg mert tudom miért vagy másnapos...Figyelj!-fújtam ki a levegőt-Én...
-Ne!Várj!Valamit el kell mondanom..
-Nekem is!De halljuk!
-Tegnap...én nem akartam beállni,még csak meg sem fordult a fejembe.Péterhez indultam!Megtaláltam és kicsit helyre akartam tenni a dolgokat,de az lett amire számítottam az egész verekedésbe torkollott...Egy szűk utcába voltunk ezért simán behúztam neki egyet-kettőt,amit viszonzott kevés sikerrel..A vége felé már nagyon eldurvult.Csak te jártál a fejembe és hogy nem ezt érdemelted...aztán vakukat láttam a kocsik mögül...vagy 6 újságíró látta az egészet,nemtudom hogy halottak e valamit,de rövidesen tele lesz ezzel minden...
-Tessék??-döbbentem le
-Utána döntöttem el hogy el akarok felejteni mindent...
***
A beszélgetésünket nem tudtuk befejezni,Ruggeék megzavartak minket,ami annyiból jó hogy nem fajult el veszekedésbe.Délután 4 kor a fiúkkal úgy ahogy az állapotunkhoz képest jól lehet lenni,elmentünk egy gyorskajáldába bepótolni az elmaradt ebédet,kinnt ültünk miattam hogy ne zavarjanak nagyon a szagok.Minannyiunkon napszemcsi volt,nem ismertek föl.Az ,,ebéd"alatt Jorge egy szót sem szólt hozzám...most nem tudom mi van.Nem tol el magától de nem is húz...
Befejeztük az evést és Jorgeval hazaindultunk,ellenkezésemre ő vezetett.
Félúton leállt egy parkolóba és a fejét nekidöntötte a kormánynak.
-Mi a baj?
-Megőrülök annyira,fáj a fejem,de mindjárt...majd mindjárt továbbmegyünk-suttogta csukott szemmel.
-Nem,Jorge!Ha fáj a fejed...nem sietünk sehova!
Vártunk még pár percet majd elindultunk,tudtam hogy ezen a nap még komoly beszélgetésnek leszünk résztvevői,csak azt nem mikor.
Hazaérve Jorge először a vendégszobába nyitott be,aztán levette magát elégedetten a kanapéra.
-Végre eltakarodott!-könnyebbült meg ,,látszólag"
-Már épp ideje volt!-mosolyodtam el
-Jorge!-szólaltam meg ismét-Ne halogssuk tovább,beszélnünk kell,nemtudom mi van most...
Erre Jorge magához tért és normálisan felült.-Én sem!-mondta
-Jó lenne tudni,hogy mit gondolsz...-mondtam-Mérges vagy??De még mielőtt válaszolsz tudnid kell,hogy megértelek mert minden okod megvan rá,hogy látni se akarj többé!
Erre fölállt és odasétált hozzám.-Nem..nem vagyok mérges!-ekkor a kezét lassan a hasamra helyezte,mire én értetlenül néztem rá
-Nem vagyok dühös,csak...sajnállak!Sajnálom hogy nem tudsz neki örülni,sajnálom hogy ez történt...
-Én is,rettenetesen...de ezt tudod!
-Tini!!Te még csak 18 vagy...
-Tudom Jorge!-jöttek elő a könnyeim
-Lehet hogy most kurva nagy egoistának fogsz tartani,de azt is sajnálom hogy nem az enyém..-bújt oda hozzám
-Énis...énis jobban örülnék ha a tiéd lenne!Megtartanám,megvédeném és az sem érdekelne ha rejtegetnem kellene az egész világ elől...Olyan lenne mint te,vagy én...
-A 2 őnk keveréke..
-Hibrid!-nevettem fel,mire ő is csatlakozott
-Nem!A szerelmünk záloga lenne!-mondta komolyan
-Az...-szomorodtam mégjobban el-Szerinted egyszer,valamikor mindez beteljesülhet?
-Nemtudom..de ugye te mindig ilyen talpraesett maradsz?
-Lehet de most miért beszélsz így?
-Majd holnap rájössz...-dünnyögte alig érthetően
-Tessék?
-Szeretlek!!
-De nem ezt mondtad..
-De!Azt mondtam hogy szeretlek!
-Jó,de én nem ezt halottam!
-De most hallod hogy SZERETLEK!-ordította a fülembe..
-Várj!-Tértem vissza-Akkor mi most kibékültünk?Megbocsátasz?
Jorge válaszul megölelt,ami elméletileg jó,de nemtudom pontosan most igen vagy nem.De mi másért ölelt volna meg?
Később alvásra készen egymás mellett:
-Szeretnék melletted lenni amíg lehet.Ha úgy döntesz,hogy szeretnéd ha az életedben maradnék,én ittleszek,és tudnod kell,hogy bármi is történik én mindig ittleszek veled és szeretni foglak!-mormolta Jorge
-Szeretlek én is!De miez?Annyira aggaszt,mostanában úgy beszélsz mintha ...nemis tidom lemaradtam valamiről?
-Nem...Holnap valentínnap!
-Igen,ma reggel még azt hittem a holnapot egyedül töltöm..
-Hát nem fogod.!
***
Másnap reggel:Valentínnap
Jorge igazán kitett magáért!A reggelit is ágyba hozta.
-Szeretném ha csak mára,ha csak pár órára is elfelejtenénk minden rosszat,és csak arra koncentrálnánk hogy jól érezzük magunkat!
-Én benne vagyok!-csókoltam meg
Aztán jöttek Jorge meglepetései,a szokásos nagy plüssmaci amiből már 2-őt kaptam tőle,viszont a legújjab hófehér és nagyon puha...na meg a 100 db vörös rózsás csokor,a romantikus ebéd,romantikus helyen rajongók és minden más nélkül egy hatalmas épület legtetején,aztán kivezetett az udvarra és azthiszem ez a kép mindent elárul:
Utána fürdőztünk is,5szóval a valentínnap tényleg igazi valentínnap volt!
Már rég éreztem ilyen közel magamhoz,úgy tűnik végre minden egyenesbe jött!
Aztán hazaindultunk kb 5 óra lehetett.
Hazaértünk utána Jorge vészesen pakolni kezdett.
-Mit csinálsz?-kérdeztem nagyon kiváncsian
-Úgy tudtam,hogy meg fogod kérdezni...Elviszlek egy kivizsgálásra.
-Mi??Jorge vasárnap van!És valentínnap.
-Pontosan tudom!De mára van időpont.
-Értem...de te mikor foglaltál nekem időpontot meg úgy egyátalán!?
-Na,gyere siessünk!-kerülte ki a kérdésemet,és rövidesen a korházba értünk.
Valami itt nekem nagyon nem okés,de akármikor rátérek valahogy kimenti magát.
-A második folyósó után balra!-mondta mű mosollyal a recepciós Jorgeval meg elindultunk arra.
-Na jó,Jorge mi ez?-idegeskedtem
-Mi lenne?Már mondtam..
-De nem!Komolyan kérdezem..-mondtam már hangosabban aztán beértünk a folyósóra hol szinte az összes barátunk és Jorge szülei is ottvoltak.
Jorge sóhajtott egyet-Mondtam hogy ne gyertek!-nézett a többiekre és mindenki beleértve őt is könnyezni kezdett.
Ez volt az a pont ahol minden világossá vált.Minden egyes célzás,mondat,titkos hívás...minden érthetővé vállt.Nem akartam elhinni...Nem kivizsgálásra jöttem hanem Jorge műtétére a műtétre amit miattam vállalt el,és a műtétre amit el is felejtettem.
-Jorge!-néztem rá már sírva-Neee!!!-öleltem meg
-Miért nem...?-kérdeztem
-Mert elfelejtetted!Mondd jobb lett volna ha emlékeztetlek rá és az egész mai nap sírással telt volna?Nem jobb így hogy ez volt életem egyik legemlékezetesebb napja veled?Nem,akartalak emlékeztetni rá,mert akkor...
-Jorge...ajj -öleltem meg és sírtam,sírtam
Aztán a többiek is szinte sorba álltak..
-Azért jöttünk el,mert nem lehet csak telefonon elbúcsúzni egy ilyen műtét előtt...-mondta könnyesen Rugge azután megölelték egymást Jorgeval.
Utána Cande.:- Ne merészelj egyedül hagyni ezzel a hülyével (célzott Ruggerora) Blanco!
-Nem szándékozlak!-mondta Jorge és megölelték egymást
Lodo:-Jorge...te mindig is a bátyám maradsz!- ölelte meg és sírt Lodo-Nagyon szeretlek!
-Én is!
Aztán jöttek a többiek én meg csak álltam ott melletük lefagyva és még mindig nem hittem el,hogy ennyi jó után itt kötünk ki.Végül már mindenki (a szülei és Nináék is)megölelték\elbúcsúztak tőle,felém fordult.
-Tini!Bármi is történik itt,ha esetleg ...
-Ne Jorge ne is folytasd!Nem lesz semmi baj,túléled és minden rendbejön..-nyugtattam inkább magamat mint Jorget ezzel
-Mivel...lehet hogy most találkozunk utoljára..Tudnod kell hogy én vagyok a legszerencsésebb hogy megismertelek!-ekkor már a könnyeimtől mindent homályosan láttam de éreztem hogy ő is sír-Bármi is történik én mindig veled leszek,mindig!
-Nagyon szeretlek!-öleltem meg
-Ha véletlen.......menj vissza Péterhez!Tudom hogy most utálod de a babának szügsége lesz egy apára...és maradj mindig ilyen mint most!Ilyen szétszórt,de ügyes,okos,szép,barátságos,kedves,jószívű lány!
-Kérlek ne hagyj el Jorge!
-Mindig veled maradok,bárhová is visz az élet!
-Elnézést a műtétet 5 percen belül el kell kezdeni,kérem fogják rövidre és a páciens fáradjon a műtőbe ha lehet minél előbb(célzott az azonnalra)!-mondta a doktor
-Mennem kell!-csókolt meg úgy mint még eddig soha...ebbbe bennevolt minden,az egész közös életünk emlékei,szenvedély,fájdalmak és örömök,minden amit valaha együtt megéltünk.
-Mindig szeretni foglak!-adtam neki egy utolsó csókot aztán elengedte a kezemet és elment egészen az ajtóig ,de megállt és visszanézett.Nem gondolkoztam sokat odarohantam hozzá és még egyszer,talán utoljára megcsókoltam
-Szeretlek!-suttogtam,de a nővérek már behúzták a műtőbe és becsukták az ajtót...
Az ablakon a reluxa miatt nem lehetett akadálytalanul látni,de annyi pont elég volt hogy lássam Jorget...ráfektették a műtőasztalra,láttam ahogy rámnéz,utána lélegeztetőre rakták és teljesen lehúzták a reluxát.
Az első 2 óra borzasztó lassan telt...mindenki ittmaradt és vártunk,sírtunk...kb ennyi történt...a lányok ittvannak mellettem és mint mindig segítenek átvészelni..
-Ki a páciens legközelebbi hozzátartozója?-kérdezte egy nővér akit most küldtek ki a műtőből-Csak mert egy szokatlan probléma lépett föl,a páciens szervezete nem épp megfelelően reagál a beavatkozásra,ezért az a kérdés hogy próbáljunk megtenni mindent a sikeres műtét érdekében,vagy szakítsuk meg..?
-Mindenképp folytassák!-parancsolt Staysi
-Tessék?Nem!Én vagyok a barátnője,és állítsák le a műtétet a lényeg hogy túlélje.
-Értettem!-ment volna vissza a nővér de Staysi megállította
-Én vagyok az anyja,és folytassák a műtétet!
-Staysi,ne kérlek nem kockáztathatunk!
-Sajnálom hölgyem,ebben az esetben az anya a közelebbi hozzátartozó!-felelte a nővér
-Mivan?Nem!Azonnal állítsák le,nem hagyom!-kiabáltam de a nővér már elment
-Miért?-néztem sírva Staysire
-Meg kell gyógyulnia!
-Ez felelőtlen vol anya!-mondta Nina
-Csönd!-mondta Staysi és ismét helyetfoglalt
Ezt nem hiszem el...ha valami baja esik...
Az idő úgy éreztem megöl,10 mp-enként néztem az órát,aztán ismét 2 óra mulva, egy nagy csipogás hallatszódott,amire mindenki ,,megilyedt".
-Mi a szar volt ez?-kérdezte Candice
Ugyanebben a pillanatban a Doktor lépett ki.
-Mi megtettünk mindent...
-És..??-kérdeztem és a szívem úgy dobogott mint még soha
-A páciens szívverése 70\..
-Nem érdekel hogy mennyi,csak mondja el mi történt!-sürgettem
-A barátja meghalt.
Igen ma,mert már reggel van és eljött ez a nap is.Egy egyszrű unalmas szombati nap,ami után vasárnap Valentínnap jön.A szerelmesek napját 3 év után úgy látszik megint egyedül fogom tölteni.Én vagyok a hibás,én csesztem el,és bármennyire is szeretném...az csoda lenne ha megbocsátana.
-Jóreggelt!-fordult felém a szemeit törölgetve Cande
-Neked biztos az..
-Ahj..Ugye nem megint Jorge miatt vagy ilyen.Ezt tegnap már megbeszéltük!Ki fogtok békülni,mert egymásnak vagytok teremtve..
-Úgy érzem nem...-sóhajtottam
-Mit nem?Mit nem,Tini?
-Túlságosan elszálltam Cande.Azthittem Jorge az enyém és szeretjük egymást és ezért mindent meg tudunk majd beszélni,megoldjuk és megbocsájt.Azt hittem vele mindent megtehetek,és nem becsültem meg,hogy van nekem.Ő az akit teljes szivemből szeretek...Azt hittem én vagyok neki a kiváltság,én vagyok neki az ajándék ezért bármit megtehetek,mert ugyis megbocsát..De rájöttem,hogy Ő nekem az ajándék akit az ég küldött..-szipogtam-És erre mit teszek?18 évesen teherbeejt az exem...-tört ki belőlem a sírás,Cande pedig hozzám bújva vigasztalt.
-Nem tehetem meg vele Cande!Ő nem ezt érdemli!
-Mégis mit?
-Nem várhatom el tőle,hogy megbocsájtson,mert szeretem és most miattam szenved...Nem várhatom el tőle!...Bár az lenne a legjobb,szerintem ennek vége!-néztem a barátnőmre
-Nem Tini!Akármennyire is kilátástalan Jorge idővel megérti és el tudja majd fogadni.Főleg ha ő is annyira szeret mint te őt..
-Ajj Cande,elegem van!Nemtudom..!
-Na,gyere ne sírj!Menjünk ki reggelizzünk valamit,aztán lassan majd a fiúk is felkelnek és akkor kiderül úgyis minden.Most felesleges ezen rágódnod..
Majd úgyis tettünk,kimentünk reggelizni.
-Cande figylej én képtelen vagyok Jorge szemébe nézni,nem megy!Elmegyek!-keltem föl mire a barátnőm elém állt,elállva az utat.
-Ne csináld ezt,engedj ki!-mondtam
-Nem!Ha másért nem,segíteni madj itt...egyedül Rugerroval amúgyse bírnék de még a te Blancod is ittvan...Jorgenak pedig szügsége van rád!
-Tudod mire van szügsége?Arra hogy eltakarodjak az életéből és ne okozzunk egymásnak több fájdalmat!-indultam ujúlt erővel az ajtó felé...
-Tini,kérlek!-halottam Cande hangját,de nem halgatva rá,fölhúztam a kabátomat.
Már léptem volna ki,amikor meghalottam valamit,pontosabban valakit.
-Te is hallod?-kérdezte Cande,mosolyogva
-A rohadt életbe!-vágtam a földhöz a táskámat.-Szeretem!-futottam sírva a szoba felé.
Beértem és megláttam Ruggero mögött az ébredező,másnapos Jorget.Azt sem tudtam mit csinálok csak közelebb mentem hozzá,leguggoltam.Ő résnyire kinyitotta a szemét egy rövid mosolyt húzott a szájára,megfogta a kezemet és magához húzott,mire én sírva odabújtam hozzá..
-Szeretlek!-mondtam neki,de nemtudom mennyire volt magánál,azt sem hogy mennyi időt töltöttem tajta,egyszer csak az együtemű levegővételét éreztem.
-Na?-jött be Cande,de azonnal befogta a száját a kezével,a 2 alvó fiú láttára.
-Ez normális?-kérdeztem aggódva,halkan
-Mi?
-Előbb bejöttem és magához húzott,most meg hirtelen elaludt.
-Hát... Ez megesik,de Jorgera normálist nem tudnék mondani.-nevetett fel Cande-De ez azt jelenti,hogy időt nyertünk a gyógyszerszerzésre.
-Akkor siessünk!-mondtam és úgy is lett,kemény fél óra alatt beszereztünk mindent,ami a fiúk életbemaradásához szügséges.
Délután 1 körül járt már az idő amikor hangokat halottunk a hálóból.Ruggero felkelt és az első állomása a wc volt,hányt,amit aggódva Cande kezelt.Ruggerot Cande telenyomta fejfájáscsillapítóval,ami látszólag hatott.Aztán már csak Ru sajnálkozását hallottam,Cande ugyanis elmondott a függönyös sztoritól mindent.Jorge még mindig aludt,már nem volt türelmem.Épp akartam kimenni szólni Candenak,amikor bejött telóstól és lefotózta Jorget.
-Mit csinálsz?-tört ki belőlem a nevetés
-Majd szülinapján emlékeztetem rá hogy mennyire be volt állva...majd szégyenkezhet a követői előtt!-nevetett fel mérgesen Cande
A mesteri kép:
-Na asszem én itthagylak titeket!-azzal távozott Cande
-Hol vagyok?-nézett körül Jorge
-Candenál...Minden rendben?
Nem!Fogalmam sincs hogy kerülök ide és kibaszottul fáj a fejem!
-Várj!-hoztam neki gyógyszert,amit be is vett.-Pár perc mulva hatni fog!-mondtam,Jorge meg csak bólogatott ezután pedig hosszú csend uralkodott el.Csak néztünk lefelé mindketten,és vártuk hogy a másik megszólaljon.
-Nekem...most ki kell...-állt föl Jorge de meg is szédült
-Segítek!-mondtam,aztán igyekeztem behúzni a mosdóba,az idő nagyon sürgetett épphogy nem hányta le Cande szőnyegét,akkor aztán mindketten kaptunk volna. ***
-Köszönöm!-mondta őszintén
-Tudom,hogy utálsz hányni..-mosolyodtam el-Pedig a mai nap ebből fog állni,és kiszámíthatatlan lesz!De te pontosan tudod milyen a másnaposság..-erre Jorge csak lefelé nézett
-Hogy hogy itt vagy?-kérdezte
-Cande szólt,hogy milyen állapotban vagytok ide kellett jönnöm...Főleg mert tudom miért vagy másnapos...Figyelj!-fújtam ki a levegőt-Én...
-Ne!Várj!Valamit el kell mondanom..
-Nekem is!De halljuk!
-Tegnap...én nem akartam beállni,még csak meg sem fordult a fejembe.Péterhez indultam!Megtaláltam és kicsit helyre akartam tenni a dolgokat,de az lett amire számítottam az egész verekedésbe torkollott...Egy szűk utcába voltunk ezért simán behúztam neki egyet-kettőt,amit viszonzott kevés sikerrel..A vége felé már nagyon eldurvult.Csak te jártál a fejembe és hogy nem ezt érdemelted...aztán vakukat láttam a kocsik mögül...vagy 6 újságíró látta az egészet,nemtudom hogy halottak e valamit,de rövidesen tele lesz ezzel minden...
-Tessék??-döbbentem le
-Utána döntöttem el hogy el akarok felejteni mindent...
***
A beszélgetésünket nem tudtuk befejezni,Ruggeék megzavartak minket,ami annyiból jó hogy nem fajult el veszekedésbe.Délután 4 kor a fiúkkal úgy ahogy az állapotunkhoz képest jól lehet lenni,elmentünk egy gyorskajáldába bepótolni az elmaradt ebédet,kinnt ültünk miattam hogy ne zavarjanak nagyon a szagok.Minannyiunkon napszemcsi volt,nem ismertek föl.Az ,,ebéd"alatt Jorge egy szót sem szólt hozzám...most nem tudom mi van.Nem tol el magától de nem is húz...
Befejeztük az evést és Jorgeval hazaindultunk,ellenkezésemre ő vezetett.
Félúton leállt egy parkolóba és a fejét nekidöntötte a kormánynak.
-Mi a baj?
-Megőrülök annyira,fáj a fejem,de mindjárt...majd mindjárt továbbmegyünk-suttogta csukott szemmel.
-Nem,Jorge!Ha fáj a fejed...nem sietünk sehova!
Vártunk még pár percet majd elindultunk,tudtam hogy ezen a nap még komoly beszélgetésnek leszünk résztvevői,csak azt nem mikor.
Hazaérve Jorge először a vendégszobába nyitott be,aztán levette magát elégedetten a kanapéra.
-Végre eltakarodott!-könnyebbült meg ,,látszólag"
-Már épp ideje volt!-mosolyodtam el
-Jorge!-szólaltam meg ismét-Ne halogssuk tovább,beszélnünk kell,nemtudom mi van most...
Erre Jorge magához tért és normálisan felült.-Én sem!-mondta
-Jó lenne tudni,hogy mit gondolsz...-mondtam-Mérges vagy??De még mielőtt válaszolsz tudnid kell,hogy megértelek mert minden okod megvan rá,hogy látni se akarj többé!
Erre fölállt és odasétált hozzám.-Nem..nem vagyok mérges!-ekkor a kezét lassan a hasamra helyezte,mire én értetlenül néztem rá
-Nem vagyok dühös,csak...sajnállak!Sajnálom hogy nem tudsz neki örülni,sajnálom hogy ez történt...
-Én is,rettenetesen...de ezt tudod!
-Tini!!Te még csak 18 vagy...
-Tudom Jorge!-jöttek elő a könnyeim
-Lehet hogy most kurva nagy egoistának fogsz tartani,de azt is sajnálom hogy nem az enyém..-bújt oda hozzám
-Énis...énis jobban örülnék ha a tiéd lenne!Megtartanám,megvédeném és az sem érdekelne ha rejtegetnem kellene az egész világ elől...Olyan lenne mint te,vagy én...
-A 2 őnk keveréke..
-Hibrid!-nevettem fel,mire ő is csatlakozott
-Nem!A szerelmünk záloga lenne!-mondta komolyan
-Az...-szomorodtam mégjobban el-Szerinted egyszer,valamikor mindez beteljesülhet?
-Nemtudom..de ugye te mindig ilyen talpraesett maradsz?
-Lehet de most miért beszélsz így?
-Majd holnap rájössz...-dünnyögte alig érthetően
-Tessék?
-Szeretlek!!
-De nem ezt mondtad..
-De!Azt mondtam hogy szeretlek!
-Jó,de én nem ezt halottam!
-De most hallod hogy SZERETLEK!-ordította a fülembe..
-Várj!-Tértem vissza-Akkor mi most kibékültünk?Megbocsátasz?
Jorge válaszul megölelt,ami elméletileg jó,de nemtudom pontosan most igen vagy nem.De mi másért ölelt volna meg?
Később alvásra készen egymás mellett:
-Szeretnék melletted lenni amíg lehet.Ha úgy döntesz,hogy szeretnéd ha az életedben maradnék,én ittleszek,és tudnod kell,hogy bármi is történik én mindig ittleszek veled és szeretni foglak!-mormolta Jorge
-Szeretlek én is!De miez?Annyira aggaszt,mostanában úgy beszélsz mintha ...nemis tidom lemaradtam valamiről?
-Nem...Holnap valentínnap!
-Igen,ma reggel még azt hittem a holnapot egyedül töltöm..
-Hát nem fogod.!
***
Másnap reggel:Valentínnap
Jorge igazán kitett magáért!A reggelit is ágyba hozta.
-Szeretném ha csak mára,ha csak pár órára is elfelejtenénk minden rosszat,és csak arra koncentrálnánk hogy jól érezzük magunkat!
-Én benne vagyok!-csókoltam meg
Aztán jöttek Jorge meglepetései,a szokásos nagy plüssmaci amiből már 2-őt kaptam tőle,viszont a legújjab hófehér és nagyon puha...na meg a 100 db vörös rózsás csokor,a romantikus ebéd,romantikus helyen rajongók és minden más nélkül egy hatalmas épület legtetején,aztán kivezetett az udvarra és azthiszem ez a kép mindent elárul:
Már rég éreztem ilyen közel magamhoz,úgy tűnik végre minden egyenesbe jött!
Aztán hazaindultunk kb 5 óra lehetett.
Hazaértünk utána Jorge vészesen pakolni kezdett.
-Mit csinálsz?-kérdeztem nagyon kiváncsian
-Úgy tudtam,hogy meg fogod kérdezni...Elviszlek egy kivizsgálásra.
-Mi??Jorge vasárnap van!És valentínnap.
-Pontosan tudom!De mára van időpont.
-Értem...de te mikor foglaltál nekem időpontot meg úgy egyátalán!?
-Na,gyere siessünk!-kerülte ki a kérdésemet,és rövidesen a korházba értünk.
Valami itt nekem nagyon nem okés,de akármikor rátérek valahogy kimenti magát.
-A második folyósó után balra!-mondta mű mosollyal a recepciós Jorgeval meg elindultunk arra.
-Na jó,Jorge mi ez?-idegeskedtem
-Mi lenne?Már mondtam..
-De nem!Komolyan kérdezem..-mondtam már hangosabban aztán beértünk a folyósóra hol szinte az összes barátunk és Jorge szülei is ottvoltak.
Jorge sóhajtott egyet-Mondtam hogy ne gyertek!-nézett a többiekre és mindenki beleértve őt is könnyezni kezdett.
Ez volt az a pont ahol minden világossá vált.Minden egyes célzás,mondat,titkos hívás...minden érthetővé vállt.Nem akartam elhinni...Nem kivizsgálásra jöttem hanem Jorge műtétére a műtétre amit miattam vállalt el,és a műtétre amit el is felejtettem.
-Jorge!-néztem rá már sírva-Neee!!!-öleltem meg
-Miért nem...?-kérdeztem
-Mert elfelejtetted!Mondd jobb lett volna ha emlékeztetlek rá és az egész mai nap sírással telt volna?Nem jobb így hogy ez volt életem egyik legemlékezetesebb napja veled?Nem,akartalak emlékeztetni rá,mert akkor...
-Jorge...ajj -öleltem meg és sírtam,sírtam
Aztán a többiek is szinte sorba álltak..
-Azért jöttünk el,mert nem lehet csak telefonon elbúcsúzni egy ilyen műtét előtt...-mondta könnyesen Rugge azután megölelték egymást Jorgeval.
Utána Cande.:- Ne merészelj egyedül hagyni ezzel a hülyével (célzott Ruggerora) Blanco!
-Nem szándékozlak!-mondta Jorge és megölelték egymást
Lodo:-Jorge...te mindig is a bátyám maradsz!- ölelte meg és sírt Lodo-Nagyon szeretlek!
-Én is!
Aztán jöttek a többiek én meg csak álltam ott melletük lefagyva és még mindig nem hittem el,hogy ennyi jó után itt kötünk ki.Végül már mindenki (a szülei és Nináék is)megölelték\elbúcsúztak tőle,felém fordult.
-Tini!Bármi is történik itt,ha esetleg ...
-Ne Jorge ne is folytasd!Nem lesz semmi baj,túléled és minden rendbejön..-nyugtattam inkább magamat mint Jorget ezzel
-Mivel...lehet hogy most találkozunk utoljára..Tudnod kell hogy én vagyok a legszerencsésebb hogy megismertelek!-ekkor már a könnyeimtől mindent homályosan láttam de éreztem hogy ő is sír-Bármi is történik én mindig veled leszek,mindig!
-Nagyon szeretlek!-öleltem meg
-Ha véletlen.......menj vissza Péterhez!Tudom hogy most utálod de a babának szügsége lesz egy apára...és maradj mindig ilyen mint most!Ilyen szétszórt,de ügyes,okos,szép,barátságos,kedves,jószívű lány!
-Kérlek ne hagyj el Jorge!
-Mindig veled maradok,bárhová is visz az élet!
-Elnézést a műtétet 5 percen belül el kell kezdeni,kérem fogják rövidre és a páciens fáradjon a műtőbe ha lehet minél előbb(célzott az azonnalra)!-mondta a doktor
-Mennem kell!-csókolt meg úgy mint még eddig soha...ebbbe bennevolt minden,az egész közös életünk emlékei,szenvedély,fájdalmak és örömök,minden amit valaha együtt megéltünk.
-Mindig szeretni foglak!-adtam neki egy utolsó csókot aztán elengedte a kezemet és elment egészen az ajtóig ,de megállt és visszanézett.Nem gondolkoztam sokat odarohantam hozzá és még egyszer,talán utoljára megcsókoltam
-Szeretlek!-suttogtam,de a nővérek már behúzták a műtőbe és becsukták az ajtót...
Az ablakon a reluxa miatt nem lehetett akadálytalanul látni,de annyi pont elég volt hogy lássam Jorget...ráfektették a műtőasztalra,láttam ahogy rámnéz,utána lélegeztetőre rakták és teljesen lehúzták a reluxát.
Az első 2 óra borzasztó lassan telt...mindenki ittmaradt és vártunk,sírtunk...kb ennyi történt...a lányok ittvannak mellettem és mint mindig segítenek átvészelni..
-Ki a páciens legközelebbi hozzátartozója?-kérdezte egy nővér akit most küldtek ki a műtőből-Csak mert egy szokatlan probléma lépett föl,a páciens szervezete nem épp megfelelően reagál a beavatkozásra,ezért az a kérdés hogy próbáljunk megtenni mindent a sikeres műtét érdekében,vagy szakítsuk meg..?
-Mindenképp folytassák!-parancsolt Staysi
-Tessék?Nem!Én vagyok a barátnője,és állítsák le a műtétet a lényeg hogy túlélje.
-Értettem!-ment volna vissza a nővér de Staysi megállította
-Én vagyok az anyja,és folytassák a műtétet!
-Staysi,ne kérlek nem kockáztathatunk!
-Sajnálom hölgyem,ebben az esetben az anya a közelebbi hozzátartozó!-felelte a nővér
-Mivan?Nem!Azonnal állítsák le,nem hagyom!-kiabáltam de a nővér már elment
-Miért?-néztem sírva Staysire
-Meg kell gyógyulnia!
-Ez felelőtlen vol anya!-mondta Nina
-Csönd!-mondta Staysi és ismét helyetfoglalt
Ezt nem hiszem el...ha valami baja esik...
Az idő úgy éreztem megöl,10 mp-enként néztem az órát,aztán ismét 2 óra mulva, egy nagy csipogás hallatszódott,amire mindenki ,,megilyedt".
-Mi a szar volt ez?-kérdezte Candice
Ugyanebben a pillanatban a Doktor lépett ki.
-Mi megtettünk mindent...
-És..??-kérdeztem és a szívem úgy dobogott mint még soha
-A páciens szívverése 70\..
-Nem érdekel hogy mennyi,csak mondja el mi történt!-sürgettem
-A barátja meghalt.
2016. február 6., szombat
29.rész---Reakció
-Terhes vagyok!...Pétertől...-mondtam ki
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
-Mivan?-kérdezett vissza
-Ez az igazság,Jorge én...-szabadkoztam
-Úr Isten...-mondta halkan és láttam ahogy könnybelábadtak a szemei,én már rég sírtam
-Mennyi ideje?-kérdezte meg nehezen
-2-nyeltem egyet-2hete...
-Ez nem lehet igaz...-takarta el a szemét,amit én már meg se tettem,nem volt értelme a könnyeim már eláztattak mindent.
-Jorge...kérlek mondj valamit!-mondtam sírva
-Mégis mit?-szólalt végre meg
-Én annyira sajnálom...-mentem oda hozzá,leguggoltam hogy lássam az arcát-Már hamarabb el kellett volna mondanom...kérlek Jorge..-kérleltem
-Hagyjál!-állt föl és kisétált az erkélyre,becsapta az ajtót és nekitámaszkodott a korlátnak.
Én elterültem a kanapén és csak arra tudtam gondolni hogy ezt nem így kellett volna közölni vele...
Pár másodpercen belül csörögni kezdett a telefonom.
-Alba,most nem a legjobbkor...
-Miért mivan?-kérdezte ilyedten
-Elmondtam Jorgenak...-sírtam
-Úh...hogy reagált?Mondd hogy jól fogadta!-bizakodott Alba
-Nemtudom...kiviharzott az erkélyre..Most jön,leteszem,Szia!
-Szia!-halottam és leraktam.
-Jorge-mentem közelebb hozzá-Tudom hogy hibáztam..szinte minden percben kínzott a lelkiismeret,de kérlek mond hogy most nem hagysz itt,Jorge csak most ne!-könyörögtem sírva
-Emlékszel...?-kérdezte de nem nézett a szemembe
-Mire?
-Amit még akkor mondtam amikor a szüleim megtudták hogy járunk..
-Igen!
-Akkor azt mondtam,hogy nemérdekel ha terhes vagy és az sem hogy kié a gyerek..
-Igen,emlékszem..-játszódott le előttem az akkori kép
-Megígértem,hogy nem foglak elhagyni!.-fogta meg a kezemet és lenézett az összekulcsolt kezeinkre-De nem gondoltam hogy ezt ilyen nehéz lesz betartani..-sóhajtott-Nem akarlak elveszteni!
-Én sem!-vágtam rá reménykedve
-De szenvedni sem!..Úgy érzem hogy kell..
-Mi kell?
-Kell pár óra,vagy...pár nap hogy felfogjam a barátnőm az exétől terhes!De elsősorban ki kell szellőztetnem a fejem,ez most nem megy...-csuklott el a hangja
-Jorge!-kérleltem hiábavalóan,a kabátját húzta
-Hova mész?-kérdeztem értetlenül
-Foggalmam sincs,csak el innen!-nézett körbe
Már a cipőjét húzta én pedig tehetetlenül álltam.
-Mikor jössz?-hullottak a könnyeim
-Nemtudom...-lábadtak könnybe a szemei
Közeledett felém,de nem nézett a szemembe,nem tudott, elnézett a fejem fölött,majd amikor már kellően közel állt egy puszit nyomott a homlokomra én pedig átöleltem.
-Szeretlek!-mondta ki,mire erősebben öleltem,de nem tudtam nem abbahagyni a sírást.
Utána már majdnem csókolóztunk,olyan közel kerültünk egymáshoz,de nem!Lesütötte majd becsukta a szemét,erőt vett magán és hátrált, majd lassan elengedte a kezemet,megfordult és vissza se nézve kisétált az ajtón.
Jorge 3 órakor ment el és már este fél 10 van..
Mechi ittvan mellettem és támogat,ami most nagyon kell.
Már beszéltünk mindenről,néztünk filmet,de semmi nem tudja elterelni a figyelmemet Jorgerol...
-Tinu!-szólt Mechi
-Ha??-kérdeztem rá se nézve
-Késő van,jobb ha megyek,vár Xabi.
-Mi?-néztem rá.-Mechi lécci ne menj!-mondtam,pedig tudtam hogy tényleg mennie kell.Kikisértem az ajtóig,majd visszamentem a Jorgeval közös szobánkba és befeküdtem az ő helyére.Ettől azthittem kicsit úgy fogom látni a dolgokat mint ő,de természetesen nem így lett,ezért hamar fölhagytam ezzel.
Nem sokkal később Cande hívott.
Elég zavarosan beszélt ,de a lényeg érthető volt.Röviden.:Ruggeval a hétvégéjüket Cande buenos airesi lakásában töltik,de Rugge elment Jorgeval valahová,már kora délután és most hívta Rugge aki totálisan leitta magát hogy rájött léteznek csillámf@szlámák,vagyis Candenak innen esett le a szitu.Jorge is vele van,aki belegondolni se merek milyen állapotban lehet.Ha úgy nézzuk Rugge csak úgy szimplán Jorge meg okból piált be...Cande küldött értük taxit és mivel a bulizóhelyükhöz Cande háza közelebb van,nekem is oda kell mennem Jorge miatt.
Én is taxiba ültem és kis idő mulva oda is értem.Jorge és Rugge még sehol,gondolom nem akarnak beülni,ők már csak ilyenek...
-Tini!Jorge azért rúgott be mert...-nem merte tovább mondani
-Igen Cande,megtudta...-sütöttem le a szemem.-De ha nem haragszol,a mai napot már végigsírtam és nem akarok erről beszélni.
-Persze,megértelek!
Este 11-kor dudáltak.-Ittvannak!-pattantunk föl Candeval
Kinyitva az ajtót először Rugge lépett be,aki épphogy megállt a lábán,utána pedig Jorge akit úgy segítettek be,már járni sem tudott esett-kelt.
-Haajjj...kicsim!Miért kellett ezt tenned?-simítottam meg az arcát,persze erre nem érkezett válasz,a fiuk azt sem tudták hol vannak.
-Figyelj!Szerintem aludjatok itt,..a fiuk teljesen hasznavehetetlenek!Én egyedül nem birok Ruggeval,rád meg nem merem bízni Blancot!
-De biztos nem baj?-kérdeztem
-Igazság szerint szivességet tennél azzal ha ittmaradnál.
-Jó,rendben,akkor ittalszok!-erre megöleltük egymást,de lehet inkább nem kellett volna.
-Rugge!-ordított rá Cande,mert Ruggero betekerte magát a függönybe és úgy forgott,ennek természetesen az lett a vége ,hogy leszakadt a függöny,és az egész textil Ruggera esett,aki ugy nezett ki mint egy narancssárga múmia.
-Most ugy nézel ki mint az a gyereknek a micsodája!-röhögött Ruggen Jorge
-Melyiknek?A ragyásorrúnak?-röhögött már Rugge is,de már mi is Candeval rajtuk.
-Nem...Amelyik kiverte a bokorba és a csajoknak apatejet osztogatott!-esett össze a röhögéstől Jorge,Ruggero meg már visítozott a hasát fogva.
Még hagytuk Candeval egy darabig,hogy szórakozzanak,addig is röhögtettek minket,de utána már nagyon eldurvult és olyanokrol beszéltek,hogy kinek milyen volt az első és hogy ,hogy nézett ki a csaj...hát itt már közbeavatkoztunk ...
Nehezen,de elcsitítottuk a fiúkat...
-Átöltöztessük őket?Vagy elküldjük fürdeni?-kérdeztem
-Hát figyelj...ezeket átöltöztetni képtelenség,egyedül fürdeni meg nem tudnak,ha pedig segítünk abból úgyis más lesz!-mosolyodott el perverzül Cande
-Igazad van!-csóváltam a fejem,és néztem végig a fiúkon
-Akkor csak simán huzzanak el ALUDNI!-emeltem ki az aludni szót ,amin mindketten nevettünk
-Az lesz a legjobb,már mi is fáradtak vagyunk.
-Hol aludjunk?-kérdeztem
-Ömm...te velem alszol!-jelentette ki Cande
-De veled nem Rugge...?
-Nem!Tudod mikor engedem be ilyen állapotban az ágyba!?
-Akkor hol alszanak a fiúk?-tettem fel a másik nagy kérdést
-Szerintem ágyazzunk meg nekik a ,,mi"ágyunk alatt...
-Okè!-majd úgyis tettünk,leparancsoltuk a fiúkat az ágy alá a helyükre és betakartuk őket.
Először én mentem el fürdeni,utánam Cande.Miközben ő fürdött,odamentem Jorgehoz,aki már az igazak álmát aludta,hát hiába szépen beb@**ták magukat.
Odahajoltam hozzá,majd le is feküdtem mellé.Ha jobban belegondolok pár órával ezelőtt még azt is feltételeztem hogy több hétig nem látom,ehhez képest most jó hogy ittvan,viszont ez más,nincs magánál...
Cande végzett,és ráfeküdt az ágyra.-Tinii!-sutogta-Hol vagy?
-Itt!-válaszoltam Jorge mellől
-Hol itt?-kérdezte suttogva
-Jorgenál!-mondtam mire lenézett
-Jaj...ne legyél ilyen szomorú.Jorge és közted még ígyis látszik a szerelem..
Felültem,beletúrtam Jorge hajába,megsimogattam kicsit,aztán mentem föl a normális ágyra.
-Mivan ha nem bocsát meg?
-Olyan nincs!Igazándiból sosem értettelek titeket amikor összevesztetek.Gondoljatok csak bele,hány olyan ember van akire nem talál a szerelem.Ti meg egymásrataláltatok.Még én is látom,hogy mennyire csodás az ami köztetek van.-nyugtatott Cande
-Jó de ez most hogy?-értetlenkedtem
-Úgy hogy,ti egymásnak vagytok teremtve.Emlékszel amikor én és Facu,tudod?
-Igen!
-Amikor mi együttvoltunk ,azthittük ez majd örökké tart de nem!Egyszer szakítottunk de akkor véglegesen.És nézd mi lett az eredménye:barátok vagyunk és mindketten boldogok.
-Igyen Cande,ezt eddig is tudtam!
-Na,a ti esetetekben azért vagytok egymásnak teremtve mert nem bírtok véglegesen szakítani,és ez így van jól!
-Lehet...de Jorge most utál engem...és megis tudom érteni
-Dehogy is!Inkább az miatt kellene aggódnunk hogy ezek holnap szétordítják a belvárost,ugyanis nincs itthon fájdalomcsillapító,meg semmi...
-Te most csak viccelsz!?Értem hogy miért akartad hogy ittmaradjak...szenvedjünk eggyütt mi?
-Hát ja!
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
-Ez az igazság,Jorge én...-szabadkoztam
-Úr Isten...-mondta halkan és láttam ahogy könnybelábadtak a szemei,én már rég sírtam
-Mennyi ideje?-kérdezte meg nehezen
-2-nyeltem egyet-2hete...
-Ez nem lehet igaz...-takarta el a szemét,amit én már meg se tettem,nem volt értelme a könnyeim már eláztattak mindent.
-Jorge...kérlek mondj valamit!-mondtam sírva
-Mégis mit?-szólalt végre meg
-Én annyira sajnálom...-mentem oda hozzá,leguggoltam hogy lássam az arcát-Már hamarabb el kellett volna mondanom...kérlek Jorge..-kérleltem
-Hagyjál!-állt föl és kisétált az erkélyre,becsapta az ajtót és nekitámaszkodott a korlátnak.
Én elterültem a kanapén és csak arra tudtam gondolni hogy ezt nem így kellett volna közölni vele...
Pár másodpercen belül csörögni kezdett a telefonom.
-Alba,most nem a legjobbkor...
-Miért mivan?-kérdezte ilyedten
-Elmondtam Jorgenak...-sírtam
-Úh...hogy reagált?Mondd hogy jól fogadta!-bizakodott Alba
-Nemtudom...kiviharzott az erkélyre..Most jön,leteszem,Szia!
-Szia!-halottam és leraktam.
-Jorge-mentem közelebb hozzá-Tudom hogy hibáztam..szinte minden percben kínzott a lelkiismeret,de kérlek mond hogy most nem hagysz itt,Jorge csak most ne!-könyörögtem sírva
-Emlékszel...?-kérdezte de nem nézett a szemembe
-Mire?
-Amit még akkor mondtam amikor a szüleim megtudták hogy járunk..
-Igen!
-Akkor azt mondtam,hogy nemérdekel ha terhes vagy és az sem hogy kié a gyerek..
-Igen,emlékszem..-játszódott le előttem az akkori kép
-Megígértem,hogy nem foglak elhagyni!.-fogta meg a kezemet és lenézett az összekulcsolt kezeinkre-De nem gondoltam hogy ezt ilyen nehéz lesz betartani..-sóhajtott-Nem akarlak elveszteni!
-Én sem!-vágtam rá reménykedve
-De szenvedni sem!..Úgy érzem hogy kell..
-Mi kell?
-Kell pár óra,vagy...pár nap hogy felfogjam a barátnőm az exétől terhes!De elsősorban ki kell szellőztetnem a fejem,ez most nem megy...-csuklott el a hangja
-Jorge!-kérleltem hiábavalóan,a kabátját húzta
-Hova mész?-kérdeztem értetlenül
-Foggalmam sincs,csak el innen!-nézett körbe
Már a cipőjét húzta én pedig tehetetlenül álltam.
-Mikor jössz?-hullottak a könnyeim
-Nemtudom...-lábadtak könnybe a szemei
Közeledett felém,de nem nézett a szemembe,nem tudott, elnézett a fejem fölött,majd amikor már kellően közel állt egy puszit nyomott a homlokomra én pedig átöleltem.
-Szeretlek!-mondta ki,mire erősebben öleltem,de nem tudtam nem abbahagyni a sírást.
Utána már majdnem csókolóztunk,olyan közel kerültünk egymáshoz,de nem!Lesütötte majd becsukta a szemét,erőt vett magán és hátrált, majd lassan elengedte a kezemet,megfordult és vissza se nézve kisétált az ajtón.
Jorge 3 órakor ment el és már este fél 10 van..
Mechi ittvan mellettem és támogat,ami most nagyon kell.
Már beszéltünk mindenről,néztünk filmet,de semmi nem tudja elterelni a figyelmemet Jorgerol...
-Tinu!-szólt Mechi
-Ha??-kérdeztem rá se nézve
-Késő van,jobb ha megyek,vár Xabi.
-Mi?-néztem rá.-Mechi lécci ne menj!-mondtam,pedig tudtam hogy tényleg mennie kell.Kikisértem az ajtóig,majd visszamentem a Jorgeval közös szobánkba és befeküdtem az ő helyére.Ettől azthittem kicsit úgy fogom látni a dolgokat mint ő,de természetesen nem így lett,ezért hamar fölhagytam ezzel.
Nem sokkal később Cande hívott.
Elég zavarosan beszélt ,de a lényeg érthető volt.Röviden.:Ruggeval a hétvégéjüket Cande buenos airesi lakásában töltik,de Rugge elment Jorgeval valahová,már kora délután és most hívta Rugge aki totálisan leitta magát hogy rájött léteznek csillámf@szlámák,vagyis Candenak innen esett le a szitu.Jorge is vele van,aki belegondolni se merek milyen állapotban lehet.Ha úgy nézzuk Rugge csak úgy szimplán Jorge meg okból piált be...Cande küldött értük taxit és mivel a bulizóhelyükhöz Cande háza közelebb van,nekem is oda kell mennem Jorge miatt.
Én is taxiba ültem és kis idő mulva oda is értem.Jorge és Rugge még sehol,gondolom nem akarnak beülni,ők már csak ilyenek...
-Tini!Jorge azért rúgott be mert...-nem merte tovább mondani
-Igen Cande,megtudta...-sütöttem le a szemem.-De ha nem haragszol,a mai napot már végigsírtam és nem akarok erről beszélni.
-Persze,megértelek!
Este 11-kor dudáltak.-Ittvannak!-pattantunk föl Candeval
Kinyitva az ajtót először Rugge lépett be,aki épphogy megállt a lábán,utána pedig Jorge akit úgy segítettek be,már járni sem tudott esett-kelt.
-Haajjj...kicsim!Miért kellett ezt tenned?-simítottam meg az arcát,persze erre nem érkezett válasz,a fiuk azt sem tudták hol vannak.
-Figyelj!Szerintem aludjatok itt,..a fiuk teljesen hasznavehetetlenek!Én egyedül nem birok Ruggeval,rád meg nem merem bízni Blancot!
-De biztos nem baj?-kérdeztem
-Igazság szerint szivességet tennél azzal ha ittmaradnál.
-Jó,rendben,akkor ittalszok!-erre megöleltük egymást,de lehet inkább nem kellett volna.
-Rugge!-ordított rá Cande,mert Ruggero betekerte magát a függönybe és úgy forgott,ennek természetesen az lett a vége ,hogy leszakadt a függöny,és az egész textil Ruggera esett,aki ugy nezett ki mint egy narancssárga múmia.
-Most ugy nézel ki mint az a gyereknek a micsodája!-röhögött Ruggen Jorge
-Melyiknek?A ragyásorrúnak?-röhögött már Rugge is,de már mi is Candeval rajtuk.
-Nem...Amelyik kiverte a bokorba és a csajoknak apatejet osztogatott!-esett össze a röhögéstől Jorge,Ruggero meg már visítozott a hasát fogva.
Még hagytuk Candeval egy darabig,hogy szórakozzanak,addig is röhögtettek minket,de utána már nagyon eldurvult és olyanokrol beszéltek,hogy kinek milyen volt az első és hogy ,hogy nézett ki a csaj...hát itt már közbeavatkoztunk ...
Nehezen,de elcsitítottuk a fiúkat...
-Átöltöztessük őket?Vagy elküldjük fürdeni?-kérdeztem
-Hát figyelj...ezeket átöltöztetni képtelenség,egyedül fürdeni meg nem tudnak,ha pedig segítünk abból úgyis más lesz!-mosolyodott el perverzül Cande
-Igazad van!-csóváltam a fejem,és néztem végig a fiúkon
-Akkor csak simán huzzanak el ALUDNI!-emeltem ki az aludni szót ,amin mindketten nevettünk
-Az lesz a legjobb,már mi is fáradtak vagyunk.
-Hol aludjunk?-kérdeztem
-Ömm...te velem alszol!-jelentette ki Cande
-De veled nem Rugge...?
-Nem!Tudod mikor engedem be ilyen állapotban az ágyba!?
-Akkor hol alszanak a fiúk?-tettem fel a másik nagy kérdést
-Szerintem ágyazzunk meg nekik a ,,mi"ágyunk alatt...
-Okè!-majd úgyis tettünk,leparancsoltuk a fiúkat az ágy alá a helyükre és betakartuk őket.
Először én mentem el fürdeni,utánam Cande.Miközben ő fürdött,odamentem Jorgehoz,aki már az igazak álmát aludta,hát hiába szépen beb@**ták magukat.
Odahajoltam hozzá,majd le is feküdtem mellé.Ha jobban belegondolok pár órával ezelőtt még azt is feltételeztem hogy több hétig nem látom,ehhez képest most jó hogy ittvan,viszont ez más,nincs magánál...
Cande végzett,és ráfeküdt az ágyra.-Tinii!-sutogta-Hol vagy?
-Itt!-válaszoltam Jorge mellől
-Hol itt?-kérdezte suttogva
-Jorgenál!-mondtam mire lenézett
-Jaj...ne legyél ilyen szomorú.Jorge és közted még ígyis látszik a szerelem..
Felültem,beletúrtam Jorge hajába,megsimogattam kicsit,aztán mentem föl a normális ágyra.
-Mivan ha nem bocsát meg?
-Olyan nincs!Igazándiból sosem értettelek titeket amikor összevesztetek.Gondoljatok csak bele,hány olyan ember van akire nem talál a szerelem.Ti meg egymásrataláltatok.Még én is látom,hogy mennyire csodás az ami köztetek van.-nyugtatott Cande
-Jó de ez most hogy?-értetlenkedtem
-Úgy hogy,ti egymásnak vagytok teremtve.Emlékszel amikor én és Facu,tudod?
-Igen!
-Amikor mi együttvoltunk ,azthittük ez majd örökké tart de nem!Egyszer szakítottunk de akkor véglegesen.És nézd mi lett az eredménye:barátok vagyunk és mindketten boldogok.
-Igyen Cande,ezt eddig is tudtam!
-Na,a ti esetetekben azért vagytok egymásnak teremtve mert nem bírtok véglegesen szakítani,és ez így van jól!
-Lehet...de Jorge most utál engem...és megis tudom érteni
-Dehogy is!Inkább az miatt kellene aggódnunk hogy ezek holnap szétordítják a belvárost,ugyanis nincs itthon fájdalomcsillapító,meg semmi...
-Te most csak viccelsz!?Értem hogy miért akartad hogy ittmaradjak...szenvedjünk eggyütt mi?
-Hát ja!
2016. február 5., péntek
28.rész folytatás---3 szó...
12-t mutatott az óra,ami azt jelenti hogy kevesebb mint 1 órám van elkészülni. Jobban belegondolva, hamarabb is elkezdhettem volna készülődni...de mostmàr mindegy! A legnagyobb gondom még mindig a ruhaválasztás. Mibe menjek?
-Yoyíííí-odrítottam
-Nem értem... miért?-kérdezte
-Mit miért? -Értetlenkedtem
-Miért hívsz Yoyinak,ha tudod hogy utálom!!??
-Mert ez olyan aranyos becenév...
-Tudod mit, hagyjuk inkább jó?-Fogta a fejét és mintha egy idiótával lenne dolga sóhajtott.
-Na!Azért jöttem,YOYI -nevettem el magam
-Hát ez nem igaz! -Terült el az ágyon és már röhögött ő is.
-Komolyra váltva, fogalmam sincs mibe kellene mennem?!
-Na ez egyre jobb! -Szarkaztikázott /van ilyen szó?Xd/
-Először le Yoyizik, aztán meg nemtudja eldönteni mit húzzon magára! Asszonyok, asszonyok! Veletek csak a gond van... -Sóhajtozott
-Mi??Asszony?? Na ide figyelj! -Ugrottam rá bosszúból
-Autccc!! -Nyögött (xd) föl gondolom a fájdalomtól,mire én megsajnáltam és lemásztam róla
-Na de JORGE!! Most viccen kívül, mibe menjek?
-Én tudom... -Nézett végig rajtam percerzül, közben pedig mosolygott
-Neemár Jorge! -Nevettem föl, énis a legjobb embertől tudok tanácsot kérni,mondatom...
-Kellett nekem tanács tőled.. -Mormoltam
-Kértél,kapsz! -Kacsintott, én meg csak megforgattam a szememet
-Nem értem... miért?-kérdezte
-Mit miért? -Értetlenkedtem
-Miért hívsz Yoyinak,ha tudod hogy utálom!!??
-Mert ez olyan aranyos becenév...
-Tudod mit, hagyjuk inkább jó?-Fogta a fejét és mintha egy idiótával lenne dolga sóhajtott.
-Na!Azért jöttem,YOYI -nevettem el magam
-Hát ez nem igaz! -Terült el az ágyon és már röhögött ő is.
-Komolyra váltva, fogalmam sincs mibe kellene mennem?!
-Na ez egyre jobb! -Szarkaztikázott /van ilyen szó?Xd/
-Először le Yoyizik, aztán meg nemtudja eldönteni mit húzzon magára! Asszonyok, asszonyok! Veletek csak a gond van... -Sóhajtozott
-Mi??Asszony?? Na ide figyelj! -Ugrottam rá bosszúból
-Autccc!! -Nyögött (xd) föl gondolom a fájdalomtól,mire én megsajnáltam és lemásztam róla
-Na de JORGE!! Most viccen kívül, mibe menjek?
-Én tudom... -Nézett végig rajtam percerzül, közben pedig mosolygott
-Neemár Jorge! -Nevettem föl, énis a legjobb embertől tudok tanácsot kérni,mondatom...
-Kellett nekem tanács tőled.. -Mormoltam
-Kértél,kapsz! -Kacsintott, én meg csak megforgattam a szememet
Nehezen,de elkészültem.Egy laza egyberuhát választottam,de nem is ez a lényleg hanem ami az úton történt.:
Staysi velünk jött,Jorge vezetett.
Staysi velünk jött,Jorge vezetett.
Az úton nem tudtam nem arra gondolni,hogy mi lesz ha rosszul leszek,vagy ha bármi történik.Nagyon ideges voltam..
-Valami baj van?-kérdezte Jorge
-Hát,csak nem tudtam aludni és nagyon fáradt vagyok..-találtam ki egy gyors indokot
-Azt,nem hiszem...ahányszor felkeltem éjszaka,te aludtál...
-Te nem is szoktál éjszaka felkelni,az egészet végigalszod...
-De tegnap nem tudtam!
-Én ahányszor felkeltem,te horkoltál,szoval ennyit erről..!-arattam győzelmet,és ez a horkolásos tényleg igaz volt
-De amúgy biztos nincs semmi más?-nézett a szemembe,amitől majdnem elmondtam mindent,de mindezt megzavarta az hogy Jorge nem az utat hanem engem nézett,így kicsit kimentünk a festett pályáról.Jorge egyből kapcsolt,és visszatért az eredeti sávba.Tehát összegezve,nem történt semmi nagy baj,de Staysi azért rendesen lehordta,kioktatta és felelőségre vonta Jorget.Azt hittem ennek az lesz a következménye,hogy Jorge kidobja a kocsiból,de még csak vissza se szólt,ami eléggé meglepett.Később rákérdeztem hogy,hogy-hogy nem szállt vitába az anyjával,erre neki az volt a válasza:szerinte az anyjából jórészt az idegesség beszélt,és biztos izgul is,ezért nem akart tovább kötekedni vele.
-Valami baj van?-kérdezte Jorge
-Hát,csak nem tudtam aludni és nagyon fáradt vagyok..-találtam ki egy gyors indokot
-Azt,nem hiszem...ahányszor felkeltem éjszaka,te aludtál...
-Te nem is szoktál éjszaka felkelni,az egészet végigalszod...
-De tegnap nem tudtam!
-Én ahányszor felkeltem,te horkoltál,szoval ennyit erről..!-arattam győzelmet,és ez a horkolásos tényleg igaz volt
-De amúgy biztos nincs semmi más?-nézett a szemembe,amitől majdnem elmondtam mindent,de mindezt megzavarta az hogy Jorge nem az utat hanem engem nézett,így kicsit kimentünk a festett pályáról.Jorge egyből kapcsolt,és visszatért az eredeti sávba.Tehát összegezve,nem történt semmi nagy baj,de Staysi azért rendesen lehordta,kioktatta és felelőségre vonta Jorget.Azt hittem ennek az lesz a következménye,hogy Jorge kidobja a kocsiból,de még csak vissza se szólt,ami eléggé meglepett.Később rákérdeztem hogy,hogy-hogy nem szállt vitába az anyjával,erre neki az volt a válasza:szerinte az anyjából jórészt az idegesség beszélt,és biztos izgul is,ezért nem akart tovább kötekedni vele.
Rövidesen megérkeztünk..(sajnos)..
Az ajtó előtt egy mély levegőt vettem,és Jorgeba kapaszkodva beléptem.Jorge bíztatóan rámmosolygott,amit kamuba viszonoztam.Ugyanis ez az egész borzalmas..Nekem ennél a családnál Jorge az akinek bármit elmondhattam,aki mindig segített,aki kiállt értem,akihez szólhattam,fordulhattam...most viszont a saját hibámból magamra maradtam,ezt a csajokon és Staysin kívül nem tudja senki,ahogy azt sem hogy így a többiekre nézve veszélyes eljönnöm..
Hát a megérzésem nem csalt,már az első pár lépéskor éreztem hogy a közérzetem egyre rosszabb.De engem nem ilyen fából faragtak,ha már ennyi mindenen keresztül mentem,nehogy már egy egyszerű ebèd miatt feladjam,azt már nem,ez csak egy ebéd,túlélem!Legalább is ezzel bíztattam magam.
Odaértünk az asztalhoz,mi érkeztünk meg utoljára,hát ez jellemző ránk..
Szokásosan mindenki mindenkit megpuszilt aztán leültünk,felvették a rendelésünket,vagyis eddig minden sima ügy volt.
A gondok ott kezdődtek,mikor kihozták a rendeléseinket,én valami Hawaii kaját rendeltem,hatalmas adag volt,de tudjátok hogy nem ez jelentette a gondot..Az ebéd közben elkezdődött a válási téma megbeszélése,vagyis amiért idejöttünk,én és Ian nem szóltunk bele.Egyrészt mert ehhez nagyon nincs közünk,másrészt én már teljesen a ,,na most rögtön kidobom a taccsot"-fázisba kerültem,de még tartottam magam.
-Nem ízlik,rendeljünk mást?-kérdezte Jorge a félig tele tálamra mutatva
-Nem,nem,finom csak már nem fér belém több..-alig bírtam kimondani,olyan szinten hányinger kerülgetett,hogy a mondatom után rengeteget kellett nyelnem,hogy végig bírjam ülni az ebédet.Azthittem hogy sikerülni fog,de nem...eljött az a pillanat amikor éreztem hogy nembírom tovább,elfogom hányni magam,de most komolyan.Azonnal fölálltam és előtte kinyögtem valamit: ,,elmegyek a mosdóba" Jorgenak,aki gyanutlanul ült tovább ellentétben velem..Szinte rohantam a WC-be mikor már kiestem a látókörükből.Futottam ahogy csak tudtam,meg sem álltam egy szabad WC-ig...
Beestem az ajtón még pont időben.Ott kijött belőlem a tegnapitól kezdve minden..
Az ajtó előtt egy mély levegőt vettem,és Jorgeba kapaszkodva beléptem.Jorge bíztatóan rámmosolygott,amit kamuba viszonoztam.Ugyanis ez az egész borzalmas..Nekem ennél a családnál Jorge az akinek bármit elmondhattam,aki mindig segített,aki kiállt értem,akihez szólhattam,fordulhattam...most viszont a saját hibámból magamra maradtam,ezt a csajokon és Staysin kívül nem tudja senki,ahogy azt sem hogy így a többiekre nézve veszélyes eljönnöm..
Hát a megérzésem nem csalt,már az első pár lépéskor éreztem hogy a közérzetem egyre rosszabb.De engem nem ilyen fából faragtak,ha már ennyi mindenen keresztül mentem,nehogy már egy egyszerű ebèd miatt feladjam,azt már nem,ez csak egy ebéd,túlélem!Legalább is ezzel bíztattam magam.
Odaértünk az asztalhoz,mi érkeztünk meg utoljára,hát ez jellemző ránk..
Szokásosan mindenki mindenkit megpuszilt aztán leültünk,felvették a rendelésünket,vagyis eddig minden sima ügy volt.
A gondok ott kezdődtek,mikor kihozták a rendeléseinket,én valami Hawaii kaját rendeltem,hatalmas adag volt,de tudjátok hogy nem ez jelentette a gondot..Az ebéd közben elkezdődött a válási téma megbeszélése,vagyis amiért idejöttünk,én és Ian nem szóltunk bele.Egyrészt mert ehhez nagyon nincs közünk,másrészt én már teljesen a ,,na most rögtön kidobom a taccsot"-fázisba kerültem,de még tartottam magam.
-Nem ízlik,rendeljünk mást?-kérdezte Jorge a félig tele tálamra mutatva
-Nem,nem,finom csak már nem fér belém több..-alig bírtam kimondani,olyan szinten hányinger kerülgetett,hogy a mondatom után rengeteget kellett nyelnem,hogy végig bírjam ülni az ebédet.Azthittem hogy sikerülni fog,de nem...eljött az a pillanat amikor éreztem hogy nembírom tovább,elfogom hányni magam,de most komolyan.Azonnal fölálltam és előtte kinyögtem valamit: ,,elmegyek a mosdóba" Jorgenak,aki gyanutlanul ült tovább ellentétben velem..Szinte rohantam a WC-be mikor már kiestem a látókörükből.Futottam ahogy csak tudtam,meg sem álltam egy szabad WC-ig...
Beestem az ajtón még pont időben.Ott kijött belőlem a tegnapitól kezdve minden..
Jorge
Már vagy 10 perc eltelt azóta,mióta Tini elment WC-re,nem hiszem hogy ennyi idő kell neki...már az úton és otthon is furcsa,kezdek aggódni.Ha baja van miért nem mondja el?
-Hol van a lány?-kérdezte apa
-Elment a mosdóba...-válaszoltam bizonytalanul
-Már jó régóta elment,szerintem nézd meg!-bíztatott Nina,nekem pedig nem kellett több,fogtam magam és elsétáltam a WC-k hez,de ugye én mint férfi nem nyithatok csak úgy be a női mosdóba,ezért türelmetlenűl vártam kinnt,hátha jön valaki akinek szólhatok hogy nézze meg mi van Tinivel.
Pechkemre pont akkor nem jött senki,már nem bírtam tovább a várakozást, ezèrt körülnéztem,sehol senki ,így hát benyitottam.A csapoknál nem volt senki,mentem beljebb,a WC-k mind üresek voltak,ezért gondoltam elkezdem hangosan is keresni Tinit.
-Tini!?!Ittvagy?-kérdeztem.
-Hol van a lány?-kérdezte apa
-Elment a mosdóba...-válaszoltam bizonytalanul
-Már jó régóta elment,szerintem nézd meg!-bíztatott Nina,nekem pedig nem kellett több,fogtam magam és elsétáltam a WC-k hez,de ugye én mint férfi nem nyithatok csak úgy be a női mosdóba,ezért türelmetlenűl vártam kinnt,hátha jön valaki akinek szólhatok hogy nézze meg mi van Tinivel.
Pechkemre pont akkor nem jött senki,már nem bírtam tovább a várakozást, ezèrt körülnéztem,sehol senki ,így hát benyitottam.A csapoknál nem volt senki,mentem beljebb,a WC-k mind üresek voltak,ezért gondoltam elkezdem hangosan is keresni Tinit.
-Tini!?!Ittvagy?-kérdeztem.
Martina
-Tini!?!Ittvagy?-halottam Jorge hangját
Mi?Hogy jutott be?
-Igen!-válaszoltam halkan,közben pedig eleredtek a könnyeim...most ittvan nekem pedig fogalmam sincs mit hazudjak,már egy hete ezt csinálom és kezdek kifogyni az ötletekből,semmi nem jut az eszembe,de tudom hogy nem mondhatom el,nem merem.
Mi?Hogy jutott be?
-Igen!-válaszoltam halkan,közben pedig eleredtek a könnyeim...most ittvan nekem pedig fogalmam sincs mit hazudjak,már egy hete ezt csinálom és kezdek kifogyni az ötletekből,semmi nem jut az eszembe,de tudom hogy nem mondhatom el,nem merem.
-Jól vagy?
-Igen,minden rendben...
-Akkor beengedsz?
Mi??De miért?-kérdeztem de ekkor már kinyílt az ajtó és szemtől szembe nézett le rám Jorge,leült mellém a földre.
-Mi van veled?Miért sírsz?Nem bírom tovább magamba tartani,tudom hogy valami nincs rendben,de nem mondasz semmit,így hogy segítsek??-törölte le a könnyeimet-Mièrt sírsz?-kérdezte újból
-Én...hánytam!-láttam rajta hogy meglepődött
-Miért?Beteg vagy?
-Nem,vagyis nemtudom..-öleltük át egymást
-Mostmár azért jobban vagy?
-Igen,sokkal jobban!
-Gyere!-húzott föl-Hazaviszlek és hívok orvost!
-De...nem kell,szerintem csak a kajától volt,reggelire is összeedtem mindent,nem szügséges...
-Igen,minden rendben...
-Akkor beengedsz?
Mi??De miért?-kérdeztem de ekkor már kinyílt az ajtó és szemtől szembe nézett le rám Jorge,leült mellém a földre.
-Mi van veled?Miért sírsz?Nem bírom tovább magamba tartani,tudom hogy valami nincs rendben,de nem mondasz semmit,így hogy segítsek??-törölte le a könnyeimet-Mièrt sírsz?-kérdezte újból
-Én...hánytam!-láttam rajta hogy meglepődött
-Miért?Beteg vagy?
-Nem,vagyis nemtudom..-öleltük át egymást
-Mostmár azért jobban vagy?
-Igen,sokkal jobban!
-Gyere!-húzott föl-Hazaviszlek és hívok orvost!
-De...nem kell,szerintem csak a kajától volt,reggelire is összeedtem mindent,nem szügséges...
Hazafelé út sikerült rávennem hogy minden rendben,ne hívjon orvost még csak az kellene..már sokkal jobban voltam amúgy is.
Jorge szülei végül úgy tűnik mégsem vállnak,Staysi pedig talán(remèlem)még ma visszaköltözik a villába.Ránk pedig egy hosszú hétvége vár.
Jorge szülei végül úgy tűnik mégsem vállnak,Staysi pedig talán(remèlem)még ma visszaköltözik a villába.Ránk pedig egy hosszú hétvége vár.
-Mik ezek?-kérdezte Jorge a babavitaminokra mutatva
-Azokat meg hol..??-ilyedtem meg
-A gyógyszereimet kerestem,de ezeket is találtam...mostmár nagyon nem értem!Tini,mi ez az egész?Tudni akarom,mi az amit nem mondasz el!
-Jorge...-kezdtem bele-...neee...
-Azt kérdeztem mi ez az egész?-ismételte meg magát,mostmár egyre idegesebben
Tudtam,hogy itt a vége ennek az egész hazudozásnak...kész,vége, el kell mondanom!Tudva hogy sosem lesz megfelelő pillanat,mostmár mindeggy hogy ma vagy holnap tudja meg,ha most nem mondom el,rájön..azt meg semmikképp nem szeretném.Nagyon nehéz lesz de el kell mondanom!
-Jorge!-szólítottam meg olyan remegő hangon a félelemtől amit még magam sem halottam.
-Ülj le!-utasítottam halkan,ő pedig furcsállva de úgy tett,én pedig vele szemben
-Nagyon nehéz nekem erről beszélnem..-vettem egy mély levegőt-De..mindenek előtt,-sóhajtottam-tudnod kell hogy én nem akartam ...-zavarodtam bele a mondatomba és már nem is tudtam folytatni,túlságosan elragadtak az érzelmek és nem találtam a megfelelő szavakat...
-Tini!A lényeget!-nézett a szemembe Jorge
...hezitáltam egy darabig,majd kimondtam:
-Terhes vagyok!..Pétertől.
-Azokat meg hol..??-ilyedtem meg
-A gyógyszereimet kerestem,de ezeket is találtam...mostmár nagyon nem értem!Tini,mi ez az egész?Tudni akarom,mi az amit nem mondasz el!
-Jorge...-kezdtem bele-...neee...
-Azt kérdeztem mi ez az egész?-ismételte meg magát,mostmár egyre idegesebben
Tudtam,hogy itt a vége ennek az egész hazudozásnak...kész,vége, el kell mondanom!Tudva hogy sosem lesz megfelelő pillanat,mostmár mindeggy hogy ma vagy holnap tudja meg,ha most nem mondom el,rájön..azt meg semmikképp nem szeretném.Nagyon nehéz lesz de el kell mondanom!
-Jorge!-szólítottam meg olyan remegő hangon a félelemtől amit még magam sem halottam.
-Ülj le!-utasítottam halkan,ő pedig furcsállva de úgy tett,én pedig vele szemben
-Nagyon nehéz nekem erről beszélnem..-vettem egy mély levegőt-De..mindenek előtt,-sóhajtottam-tudnod kell hogy én nem akartam ...-zavarodtam bele a mondatomba és már nem is tudtam folytatni,túlságosan elragadtak az érzelmek és nem találtam a megfelelő szavakat...
-Tini!A lényeget!-nézett a szemembe Jorge
...hezitáltam egy darabig,majd kimondtam:
-Terhes vagyok!..Pétertől.
+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
2016. január 30., szombat
28.rész---,,Sosem lesz megfelelő pillanat!"
Eltelt úgy fél óra és Jorge hazatért.
-Kicsim!-kiabálta-Hallottam az üzenetedet,de mi volt ilyen fontos?-Kiabálta még mindig az előtérből,majd belépett.
Én nem tudtam időben kapcsolni,ezért még mindig elég ramatyul nézhettem ki.
-Mi?Mi történt?-guggolt le az ágy mellé,én pedig csak megöleltem.
Nincs merszem elmondani,most nem veszthetem el,úgy gondolom elég lesz akkor beavatnom őt ha már látványos lesz és tényleg eljött az ideje.
-Te sírtál?-tolt el magától
-Nem...Vagyis igen!-hajtottam le a fejem
-Miért?Bántott valaki?Anyámmal van gond?Tudod hogy csak egy szavadba kerül és kicsapom!
-Nem..-nevettem föl egy pillanatra-Nem vele van gond...
-Akkor?
-Ne beszéljünk róla,jó?-öleltem meg,hogy ne tudjon elmondásra kényszeríteni a tekintetével
-Biztos hogy nem akarod...
-Biztos!-vágtam rá,és utána már nem is feszegette tovább
˘3 nap elteltével
Már jártam orvosnál és ,,szerencsémre" a kicsi szépen lassan fejlődik.
Igyekeztem elfogadni ezt az egészet és beletörődni,amit azzal kezdtem hogy elmentem a szüleimhez,elmondani hogy pontosan mi is történik most velem.
Meglepetésemre Peter is ott volt.Ezért mégjobban féltem elmondani,de ugye a szüleim azt hiszik köztem és Péter között minden oké.
A történteken szerintem én lepődtem meg a legjobban és nagyobb sokként ért mint a szüleimnek az hogy terhes vagyok.Nem hittek nekem,Péter meg mindent tagadott,hiába bizonygattam...elegem lett belőlük,azthittem ők a családom és bennük bízhatok ha már a saját pasimnak nem bírom elmondani,de nem..Egyedül Fran hitte el úgy ahogy de természetesen a szüleim,főként apa bebízonyította számára hogy én hazudok.szerintük azért mondom ezt,hogy hazaköltözhessek vagy el Péterrel,szerintük a lényeg az hogy ne a villába legyek...hát ezen úgy meglepődtem hogy tényleg nem is tudtam mit reagálni.Tudtam hogy már nincs esélyem,és most éreztem igazán elveszettnek magam.Úgy döntöttem mivel itt senki sem hisz nekem,jobb ha elmegyek.Forjongó dühvel,elkeseredettséggel de ugyanakkor gyors léptekkel haladtam az ajtó felé,majd nem sajnálva becsaptam ahogy csak tudtam!Nem hiszem el,szerintük én ilyennel viccelnék?
Nem mentem rögtön Jorgehoz,mert ilyen állapotban úgyis rákérdezne hogy mi a bajom,pont ezért a villába mentem a lányokhoz,akiket már javában beavattam a dolgokba...miután kifiguráztuk az őseimet és a szőrös ,,exemet"indultam Jorgehoz.
Sikeresen hazaértem és megint eljátszottam hogy semmi bajom nincs...borzalmas ember vagyok nem tudom meddig bírom még ezt csinálni.Az rettenetes lenne ha Jorge mástól tudná meg és most nem a csajokra célzok.Ők tuti nem,de Styasi talán elmondaná....
Mint mondtam az este további részében megint munkaidőn kívül színészkedtem,lassan 4 napja sikerrel jártam.Ez lehet azért van mert Jorge még nem akarta mostanában ,,azt" de ha jól érzem a vámpírosdi amit most rajtam gyakorol azt jelenti...
<-csak virelkedj természetesen!->-mondogattam magamban
Aztán bekövetkezett az amire számítottam.Eleinte még simán ment,de aztán egyre jobban éreztem a kimerültséget és az enyhe fájdalmat amit ennyi idő után eddig soha.Nem szóltam,úgy tettem mint máskor,de eljött az az idő amikor már tényleg elviselhetetlenül fájt a hasam.Foggalmam sem volt,hogy most szóljak vagy ne...Végül nem szóltam,de a fájdalom egyre csak súlyosbodott,már annyira fájt hogy éreztem ahogy kicsordul egy könnycsepp.Mikor ezt észervettem azonnal elfordítottam a fejemet,mert ezt az egy könnycseppet több másik követe.Jorge visszafordította az arcomat,mert meg akart csókolni,amit meg is tett.Viszont mikor elváltak az ajkaink érezte hogy könnyes az arcom.
-Te sírsz?-kérdezte aggódva,és befejezte azt amit elkeztünk
-Hát...-akadoztam,nemtudtam mit mondjak
-Miattam van,èn voltam?
-Csak egy kicsit fàjt,ennyi az egész.. -Hogy jobban elhiggye megöleltem
-Miért nem szóltál? Biztos nincs semmi amiről tudnom kellene?
-Nem,nem...nincs! -Hazudtam szemrebbenès nélkül
-Jò,de ilyet màskor ne csinálj!
-Okè,nem fogok.. -Fejeztem be a beszèlgetèst,majd elaludt,aztàn lassan èn is.
Ùjabb nap virradt a hazugsàgra. Sokan azt mondják egy ùj nap,ùj lehetőség, egy tiszta lap,de szerintem ez az èn esetemben nem Ìgy van.Tegnap Lodo mondata megmaradt a fejemben :,,Sosem lesz megfelelő pillanat"-belàtom igaza van!
Leültünk 3-asba reggelizni, Styasi megöl a tekintetével. Az egész reggeli kínos csend alatt zajlott. Mìg aztán Styasi meg nem törte azt.
-Jorge... Mondanom kell valamit.. -Jelentette ki.
Azthittem rosszul hallok,mi??Ugye nem akarja elmondani neki az igazat!?
-Mit? -Kérdezett vissza Jorge, nekem pedig az egekbe szökött a pulzusom
-Gondolkoztam azon amit mondtál-ekkor megnyugodtam -Ès igazatok van Ninàval!-folytatta-Ezèrt arra gondoltam hogy elmehetnénk ma ebèdelni ès megbeszèlhetnènk veletek meg apàtokkal ezt az egèszet!Természetesen te is jöhetsz! -Nèzett rám Styasi
-Na..ez remek! -Mondta Jorge-Mikor megyünk? -Kèrdezte
-Ömm... 1 òra?? -Ötletelt Staysi
-Rendben!Mondta Jorge majd fölàllt.
Ugye ezt nem gondolta komolyan Styasi hogy én majd szèpen vele fogok minden gond nèlkül ebédelgetni és hallgatni a hazugsàgait...
Vàrjunk csak!Neki minden tette mögött van valami...Ès ekkor esett le hogy étterembe megyünk èn pedig terhes vagyok... A szagok,illatok engem ott megölnek.. Ezt nem tudom felfogni!
Míg ezen agyaltam a velem szemben ülő Staysi fölàllt és mosolyogva otthagyott
Ez nem lehet igaz! Nem elèg hogy keresztbetesz nekem, de még a mosogatàst is ràmhagyja, mondjuk mit vàrtam??
-Kicsim!-kiabálta-Hallottam az üzenetedet,de mi volt ilyen fontos?-Kiabálta még mindig az előtérből,majd belépett.
Én nem tudtam időben kapcsolni,ezért még mindig elég ramatyul nézhettem ki.
-Mi?Mi történt?-guggolt le az ágy mellé,én pedig csak megöleltem.
Nincs merszem elmondani,most nem veszthetem el,úgy gondolom elég lesz akkor beavatnom őt ha már látványos lesz és tényleg eljött az ideje.
-Te sírtál?-tolt el magától
-Nem...Vagyis igen!-hajtottam le a fejem
-Miért?Bántott valaki?Anyámmal van gond?Tudod hogy csak egy szavadba kerül és kicsapom!
-Nem..-nevettem föl egy pillanatra-Nem vele van gond...
-Akkor?
-Ne beszéljünk róla,jó?-öleltem meg,hogy ne tudjon elmondásra kényszeríteni a tekintetével
-Biztos hogy nem akarod...
-Biztos!-vágtam rá,és utána már nem is feszegette tovább
˘3 nap elteltével
Már jártam orvosnál és ,,szerencsémre" a kicsi szépen lassan fejlődik.
Igyekeztem elfogadni ezt az egészet és beletörődni,amit azzal kezdtem hogy elmentem a szüleimhez,elmondani hogy pontosan mi is történik most velem.
Meglepetésemre Peter is ott volt.Ezért mégjobban féltem elmondani,de ugye a szüleim azt hiszik köztem és Péter között minden oké.
A történteken szerintem én lepődtem meg a legjobban és nagyobb sokként ért mint a szüleimnek az hogy terhes vagyok.Nem hittek nekem,Péter meg mindent tagadott,hiába bizonygattam...elegem lett belőlük,azthittem ők a családom és bennük bízhatok ha már a saját pasimnak nem bírom elmondani,de nem..Egyedül Fran hitte el úgy ahogy de természetesen a szüleim,főként apa bebízonyította számára hogy én hazudok.szerintük azért mondom ezt,hogy hazaköltözhessek vagy el Péterrel,szerintük a lényeg az hogy ne a villába legyek...hát ezen úgy meglepődtem hogy tényleg nem is tudtam mit reagálni.Tudtam hogy már nincs esélyem,és most éreztem igazán elveszettnek magam.Úgy döntöttem mivel itt senki sem hisz nekem,jobb ha elmegyek.Forjongó dühvel,elkeseredettséggel de ugyanakkor gyors léptekkel haladtam az ajtó felé,majd nem sajnálva becsaptam ahogy csak tudtam!Nem hiszem el,szerintük én ilyennel viccelnék?
Nem mentem rögtön Jorgehoz,mert ilyen állapotban úgyis rákérdezne hogy mi a bajom,pont ezért a villába mentem a lányokhoz,akiket már javában beavattam a dolgokba...miután kifiguráztuk az őseimet és a szőrös ,,exemet"indultam Jorgehoz.
Sikeresen hazaértem és megint eljátszottam hogy semmi bajom nincs...borzalmas ember vagyok nem tudom meddig bírom még ezt csinálni.Az rettenetes lenne ha Jorge mástól tudná meg és most nem a csajokra célzok.Ők tuti nem,de Styasi talán elmondaná....
Mint mondtam az este további részében megint munkaidőn kívül színészkedtem,lassan 4 napja sikerrel jártam.Ez lehet azért van mert Jorge még nem akarta mostanában ,,azt" de ha jól érzem a vámpírosdi amit most rajtam gyakorol azt jelenti...
<-csak virelkedj természetesen!->-mondogattam magamban
Aztán bekövetkezett az amire számítottam.Eleinte még simán ment,de aztán egyre jobban éreztem a kimerültséget és az enyhe fájdalmat amit ennyi idő után eddig soha.Nem szóltam,úgy tettem mint máskor,de eljött az az idő amikor már tényleg elviselhetetlenül fájt a hasam.Foggalmam sem volt,hogy most szóljak vagy ne...Végül nem szóltam,de a fájdalom egyre csak súlyosbodott,már annyira fájt hogy éreztem ahogy kicsordul egy könnycsepp.Mikor ezt észervettem azonnal elfordítottam a fejemet,mert ezt az egy könnycseppet több másik követe.Jorge visszafordította az arcomat,mert meg akart csókolni,amit meg is tett.Viszont mikor elváltak az ajkaink érezte hogy könnyes az arcom.
-Te sírsz?-kérdezte aggódva,és befejezte azt amit elkeztünk
-Hát...-akadoztam,nemtudtam mit mondjak
-Miattam van,èn voltam?
-Csak egy kicsit fàjt,ennyi az egész.. -Hogy jobban elhiggye megöleltem
-Miért nem szóltál? Biztos nincs semmi amiről tudnom kellene?
-Nem,nem...nincs! -Hazudtam szemrebbenès nélkül
-Jò,de ilyet màskor ne csinálj!
-Okè,nem fogok.. -Fejeztem be a beszèlgetèst,majd elaludt,aztàn lassan èn is.
Ùjabb nap virradt a hazugsàgra. Sokan azt mondják egy ùj nap,ùj lehetőség, egy tiszta lap,de szerintem ez az èn esetemben nem Ìgy van.Tegnap Lodo mondata megmaradt a fejemben :,,Sosem lesz megfelelő pillanat"-belàtom igaza van!
Leültünk 3-asba reggelizni, Styasi megöl a tekintetével. Az egész reggeli kínos csend alatt zajlott. Mìg aztán Styasi meg nem törte azt.
-Jorge... Mondanom kell valamit.. -Jelentette ki.
Azthittem rosszul hallok,mi??Ugye nem akarja elmondani neki az igazat!?
-Mit? -Kérdezett vissza Jorge, nekem pedig az egekbe szökött a pulzusom
-Gondolkoztam azon amit mondtál-ekkor megnyugodtam -Ès igazatok van Ninàval!-folytatta-Ezèrt arra gondoltam hogy elmehetnénk ma ebèdelni ès megbeszèlhetnènk veletek meg apàtokkal ezt az egèszet!Természetesen te is jöhetsz! -Nèzett rám Styasi
-Na..ez remek! -Mondta Jorge-Mikor megyünk? -Kèrdezte
-Ömm... 1 òra?? -Ötletelt Staysi
-Rendben!Mondta Jorge majd fölàllt.
Ugye ezt nem gondolta komolyan Styasi hogy én majd szèpen vele fogok minden gond nèlkül ebédelgetni és hallgatni a hazugsàgait...
Vàrjunk csak!Neki minden tette mögött van valami...Ès ekkor esett le hogy étterembe megyünk èn pedig terhes vagyok... A szagok,illatok engem ott megölnek.. Ezt nem tudom felfogni!
Míg ezen agyaltam a velem szemben ülő Staysi fölàllt és mosolyogva otthagyott
Ez nem lehet igaz! Nem elèg hogy keresztbetesz nekem, de még a mosogatàst is ràmhagyja, mondjuk mit vàrtam??
2016. január 23., szombat
27.rész---Turns out the truth...this is impossible #2
Jorge szemszöge:
Beültem a kocsiba és indultam Ninához,még mindig nem tudom felfogni hogy a szüleim el akarnak válni,nem gondoltam hogy ilyen súlyos.Kisebb koromban is mindig veszekedtek de sosem gondoltam,hogy egyszer idáig fajulnak.Hiába én és ők,mindenki változott.
Hamar eljutottam a villáig.Azonnal rohantam be,nem tudtam mire számítsak mennyire lesz kiakadva Nina,így hát minél hamarabb látni akartam!
-Hol van Nina?-kérdeztem beérve Paultól
-A szobájában.-felelte,így hát elindultam fölfelé
-Szia Jorge!Hát te?-kérdezte Rugge
-Hali,majd később beszélünk mert most Ninához jöttem!
-Jó,de...
-Majd később!-mentem a szoba felé,majd benyitottam
A szobába sötét volt,de a folyosóról beszűrődő fény segítségével eligazodtam.Nina az ágyban feküdt.Közelebb mentem hozzá,és leültem az ágyára.Ébren volt de mégsem..
-Szia!-köszöntem
-Hát te?-igyekezett fölkelni de nem igazán ment neki
-Nyugi csak óvatosan!
-Most már te is tudod...
-Igen de elmondanál valamit?Mióta nem ettél?
-ez lesz a 2.nap.
-Mi?Dehogy is..nem hagyom hogy miattuk tönkremenj!
-Ez most nem rólam szól.Egyszerűen nem tudom elfogadni,hogy nekik ennyi volt,hogy fognak így felnőni a gyerekeink,és mi hogy fogunk így létezni?-kezdtek potyogni a könnyei
-Nee..ne sírj!-öleltem át
-Mi lesz így velünk?-kérdezte
-Nem tudom,de a legfontosabb hogy jól legyél!
-Szeretlek!-ölelt át
-Én is,de egyél valamit,ez így nem lesz jó...
-Nem akarok kimozdulni...
-Pedig muszáj lesz,tudod hogy nem hagylak így.
-Igen tudom!
-Akkor öltözz és lent várlak!-mondtam majd kimentem
Pár perc múlva Nina is leért.Rávettem hogy egyen...A nap további részében pedig Iannal és a többiekkel próbáltuk visszaadni az életkedvét,közben pedig bennem is tudatosult hogy nem lesz jó ha elválnak a szüleink.
Tini szemszöge:
A teszt pozitívat mutatott.
-Mii??EZ LEHETETLEN!
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
-Ne ne ne ne ne ne ne!!-tettem a szám elé a kezem, csak azt vettem észre hogy folynak a könnyeim és már alig látok tőlük.Összeestem.Aztán elálltak a könnyeim és nem kaptam levegőt viszont megnyugodtam.így néztem egy darabig a fürdő plafonát,nem tudom mi történhetett,talán sokkot kaptam.Fogalmam sem volt hogy mennyi percet töltöttem fekve,a teszt megnézése után minden kiesett..Fölálltam,bíztam benne hogy mindez csak 1 álom,ezért megnéztem újból a tesztet.Nem akartam hinni a szememnek,a jelenbe vagyok és ez nem történhet meg velem.
Nem bírtam kontrollálni magam,kitört belőlem a sírás inkább üvöltés formájában.
-Miért?Miért?-kiáltoztam eredménytelenül
-Miért kell velem ezt tenned?!-zokogtam-Nem kaptam még eleget?!
-18 vagyok cseszdmeg!-ordítottam sírva,de magam sem tudom kihez beszéltem
Azután kifutottam át a szobánkba a tükörhöz.Felemeltem a fölsőm,hogy megnézzem a hasam,még nem látszott rajta túl feltűnően...Csak én láttam a kis változást ami nem a kaja miatt történt...
-Úristen...-fogtam a fejem és hátráltam a tükörtől
-Nem,nem!Ez nem lehet igaz...-temettem a tenyereimbe az arcomat-ez nem történhet meg velem...-sírtam tovább.
Úgy éreztem most mindennek vége 18 vagyok,híres színész gyerekek milliónak példaképe,és teherbe esek egy olyan személytől akit már nem is szeretek...mihez kezdjek?
Ezeken gondolkoztam,csak járkáltam össze vissza a szobában,nem bírtam vissza fojtani a sírást,aztán föladtam és igyekeztem beletörődni,nem én tehetek róla...de mégis miért mentem anno el...ajj ha akkor nemet mondok...de most már nem tehetek semmit.-rogytam le az ágy mellé.De nem akárhogy is akarom elfogadni nem megy!Nem bírok beletörődni ahogy a következményébe se,nem...nem megy.
Sírtam és sírtam megállás nélkül...bele se merek gondolni hogy mi lesz ha Jorge megtudja,egyátalán kinek beszéljek róla?Ki lenne képes megérteni?
Egyszer csak valaki árnyéka megjelent az ajtóban,rögtön megköszörülte a torkát én pedig azonnal felismertem ki az..na mit gondoltok ki jöhetne pont ilyenkor?Hát persze hogy Staysi
De hogy megbizonyosodjak róla föltápászkodtam a földről és megfordultam az ajtó felé,valóban ő volt.
-Mi a baj?-kérdezte kedélyen,míg én próbáltam eltüntetni a könnyeket az arcomról.
-Én...-szipogtam,miközben törölgettem a kisírt szemeimet
-Baba gondok?-szúrt agyon a szavaival,amin nagyon meglepődtem,biztos vagyok benne hogy egyedül voltam itthon mégis honnan..?
-Én azt hittem egyedül voltam...
-Igen én csak most jöttem.-válaszolt
-Hogy gondolhatsz erre?-tettettem az értetlent
-Egy pulton hagyott pozitív terhességi teszt sokat elárul ám!-vágta hozzám szemrehányóan
-Azt..én...-hebegtem
-Tudod valami nagyon nem okés itt.Más anyukák repesnek ilyenkor és azonnal megosztják az ismerőseikkel legyen szó fiatal lányokról is..De te mégis sírsz!Itt valami nem stimmel...
-Nem is,mert nem 18 évesen akartam teherbe esni!
-Nem a fiamé a gyerek,igaz?-tette föl a fájó kérdést amire fogalmam sincs mit mondjak
-De...de teljes mértékben az övé!-hazudtam
-Nem!Nem lehet az övé!
-Mégis miért ne lehetne?-tiltakoztam
-Mert nem voltatok berúgva,tudom hogy nem mostanában tervez,mivel lesz a turnétok...Ha pedig előtte lettetek volna akkor ez nem most derült volna ki!
-Én ezt már nem bírom!-fakadtam ki sírásba,majd a fölhúzott térdeimre fektettem az arcomat.Annyira jó lenne ha valaki megértene..és pont most nincs itt senki aki számít vagy akire én számíthatnék...
-Ne sírj...-ült le mellém-És voltak már fájásaid?-kérdezte
-Nem még nem...Tudod olyan jó lenne ha most velem lenne az én anyám,ha megértene...-emeltem föl a fejem.
-Hát eltudom képzelni..-erőltettet mosolyt a szájára
-Jézusom!-pattantam föl-Ezt nem veled kellene megbeszélnem-fogtam a fejem-Te nem tudsz velem kedves lenni,még sajnálatból sem!Akkor mi ez az egész?
-Olyan nehéz elhinni hogy együtt érzek?-kelt föl ő is
-Igen...te mindig akarsz valamit!-ekkor jöttem rá
-Na akkor úgy látszik mégsem vagy annyira buta mint gondoltam,de ne vedd sértésnek..-mondta
-Ugye nem..Ugye nem mondod el Jorgenak!Kérlek mond hogy nem!-kérleltem most őszintén
-Mindennek ára van!-váltott vissza banyába-Amolyan alkut jöttem kötni!
-Milyen alkut?
-Te visszavezeted hozzám az én szeretett fiamat,cserébe hallgatok mint a sír-tartott szünetet-Vagy teszed azt mint eddig és én nemhogy Jorgenak de az egész világnak tudtára adom az ideiglenes titkodat,mert ezt nem rejtegetheted sokáig...Na válassz ,mi legyen?
Nem kellett sokáig gondolkoznom,semmi esetre nem akarom most elveszíteni Jorget.
-Az elsőt,az elsőt választom!-válaszoltam nehezen
-Remek!Akkor megegyeztünk!-monda
Jorge képtelen fölvenni a telefonját,tudom hogy most Ninának is szüksége van rá,de nekem is,mindennél jobban.Most rengeteg mindent kellene elintéznem,orvos a szüleim beavatása de úgy érzem ráér mert nem vagyok jól...sőt,már órák óta itt gubbasztok a takaró alatt és hivogatom Jorget eddig kicsörgött de mostmább csak a rögzítő.
<-a hívott szám jelenleg nem elérhető,kérjük hagyjon üzenetet a sípszó után vagy ismételje meg hívását később-hallatszódott a telefonban,majd a sípszó is->
-Szia kicsim!Figyelj!Gyere haza minél előbb,nagyon szükségem van most rád,mert...-sírtam el magam-Mert nem vagyok jól!Hiányzol...Nagyon hiányzol.Siess haza kérlek!Szeretlek!-mondtam majd elküldtem az üzenetet..
Beültem a kocsiba és indultam Ninához,még mindig nem tudom felfogni hogy a szüleim el akarnak válni,nem gondoltam hogy ilyen súlyos.Kisebb koromban is mindig veszekedtek de sosem gondoltam,hogy egyszer idáig fajulnak.Hiába én és ők,mindenki változott.
Hamar eljutottam a villáig.Azonnal rohantam be,nem tudtam mire számítsak mennyire lesz kiakadva Nina,így hát minél hamarabb látni akartam!
-Hol van Nina?-kérdeztem beérve Paultól
-A szobájában.-felelte,így hát elindultam fölfelé
-Szia Jorge!Hát te?-kérdezte Rugge
-Hali,majd később beszélünk mert most Ninához jöttem!
-Jó,de...
-Majd később!-mentem a szoba felé,majd benyitottam
A szobába sötét volt,de a folyosóról beszűrődő fény segítségével eligazodtam.Nina az ágyban feküdt.Közelebb mentem hozzá,és leültem az ágyára.Ébren volt de mégsem..
-Szia!-köszöntem
-Hát te?-igyekezett fölkelni de nem igazán ment neki
-Nyugi csak óvatosan!
-Most már te is tudod...
-Igen de elmondanál valamit?Mióta nem ettél?
-ez lesz a 2.nap.
-Mi?Dehogy is..nem hagyom hogy miattuk tönkremenj!
-Ez most nem rólam szól.Egyszerűen nem tudom elfogadni,hogy nekik ennyi volt,hogy fognak így felnőni a gyerekeink,és mi hogy fogunk így létezni?-kezdtek potyogni a könnyei
-Nee..ne sírj!-öleltem át
-Mi lesz így velünk?-kérdezte
-Nem tudom,de a legfontosabb hogy jól legyél!
-Szeretlek!-ölelt át
-Én is,de egyél valamit,ez így nem lesz jó...
-Nem akarok kimozdulni...
-Pedig muszáj lesz,tudod hogy nem hagylak így.
-Igen tudom!
-Akkor öltözz és lent várlak!-mondtam majd kimentem
Pár perc múlva Nina is leért.Rávettem hogy egyen...A nap további részében pedig Iannal és a többiekkel próbáltuk visszaadni az életkedvét,közben pedig bennem is tudatosult hogy nem lesz jó ha elválnak a szüleink.
Tini szemszöge:
A teszt pozitívat mutatott.
-Mii??EZ LEHETETLEN!
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
-Ne ne ne ne ne ne ne!!-tettem a szám elé a kezem, csak azt vettem észre hogy folynak a könnyeim és már alig látok tőlük.Összeestem.Aztán elálltak a könnyeim és nem kaptam levegőt viszont megnyugodtam.így néztem egy darabig a fürdő plafonát,nem tudom mi történhetett,talán sokkot kaptam.Fogalmam sem volt hogy mennyi percet töltöttem fekve,a teszt megnézése után minden kiesett..Fölálltam,bíztam benne hogy mindez csak 1 álom,ezért megnéztem újból a tesztet.Nem akartam hinni a szememnek,a jelenbe vagyok és ez nem történhet meg velem.
Nem bírtam kontrollálni magam,kitört belőlem a sírás inkább üvöltés formájában.
-Miért?Miért?-kiáltoztam eredménytelenül
-Miért kell velem ezt tenned?!-zokogtam-Nem kaptam még eleget?!
-18 vagyok cseszdmeg!-ordítottam sírva,de magam sem tudom kihez beszéltem
Azután kifutottam át a szobánkba a tükörhöz.Felemeltem a fölsőm,hogy megnézzem a hasam,még nem látszott rajta túl feltűnően...Csak én láttam a kis változást ami nem a kaja miatt történt...
-Úristen...-fogtam a fejem és hátráltam a tükörtől
-Nem,nem!Ez nem lehet igaz...-temettem a tenyereimbe az arcomat-ez nem történhet meg velem...-sírtam tovább.
Úgy éreztem most mindennek vége 18 vagyok,híres színész gyerekek milliónak példaképe,és teherbe esek egy olyan személytől akit már nem is szeretek...mihez kezdjek?
Ezeken gondolkoztam,csak járkáltam össze vissza a szobában,nem bírtam vissza fojtani a sírást,aztán föladtam és igyekeztem beletörődni,nem én tehetek róla...de mégis miért mentem anno el...ajj ha akkor nemet mondok...de most már nem tehetek semmit.-rogytam le az ágy mellé.De nem akárhogy is akarom elfogadni nem megy!Nem bírok beletörődni ahogy a következményébe se,nem...nem megy.
Sírtam és sírtam megállás nélkül...bele se merek gondolni hogy mi lesz ha Jorge megtudja,egyátalán kinek beszéljek róla?Ki lenne képes megérteni?
Egyszer csak valaki árnyéka megjelent az ajtóban,rögtön megköszörülte a torkát én pedig azonnal felismertem ki az..na mit gondoltok ki jöhetne pont ilyenkor?Hát persze hogy Staysi
De hogy megbizonyosodjak róla föltápászkodtam a földről és megfordultam az ajtó felé,valóban ő volt.
-Mi a baj?-kérdezte kedélyen,míg én próbáltam eltüntetni a könnyeket az arcomról.
-Én...-szipogtam,miközben törölgettem a kisírt szemeimet
-Baba gondok?-szúrt agyon a szavaival,amin nagyon meglepődtem,biztos vagyok benne hogy egyedül voltam itthon mégis honnan..?
-Én azt hittem egyedül voltam...
-Igen én csak most jöttem.-válaszolt
-Hogy gondolhatsz erre?-tettettem az értetlent
-Egy pulton hagyott pozitív terhességi teszt sokat elárul ám!-vágta hozzám szemrehányóan
-Azt..én...-hebegtem
-Tudod valami nagyon nem okés itt.Más anyukák repesnek ilyenkor és azonnal megosztják az ismerőseikkel legyen szó fiatal lányokról is..De te mégis sírsz!Itt valami nem stimmel...
-Nem is,mert nem 18 évesen akartam teherbe esni!
-Nem a fiamé a gyerek,igaz?-tette föl a fájó kérdést amire fogalmam sincs mit mondjak
-De...de teljes mértékben az övé!-hazudtam
-Nem!Nem lehet az övé!
-Mégis miért ne lehetne?-tiltakoztam
-Mert nem voltatok berúgva,tudom hogy nem mostanában tervez,mivel lesz a turnétok...Ha pedig előtte lettetek volna akkor ez nem most derült volna ki!
-Én ezt már nem bírom!-fakadtam ki sírásba,majd a fölhúzott térdeimre fektettem az arcomat.Annyira jó lenne ha valaki megértene..és pont most nincs itt senki aki számít vagy akire én számíthatnék...
-Ne sírj...-ült le mellém-És voltak már fájásaid?-kérdezte
-Nem még nem...Tudod olyan jó lenne ha most velem lenne az én anyám,ha megértene...-emeltem föl a fejem.
-Hát eltudom képzelni..-erőltettet mosolyt a szájára
-Jézusom!-pattantam föl-Ezt nem veled kellene megbeszélnem-fogtam a fejem-Te nem tudsz velem kedves lenni,még sajnálatból sem!Akkor mi ez az egész?
-Olyan nehéz elhinni hogy együtt érzek?-kelt föl ő is
-Igen...te mindig akarsz valamit!-ekkor jöttem rá
-Na akkor úgy látszik mégsem vagy annyira buta mint gondoltam,de ne vedd sértésnek..-mondta
-Ugye nem..Ugye nem mondod el Jorgenak!Kérlek mond hogy nem!-kérleltem most őszintén
-Mindennek ára van!-váltott vissza banyába-Amolyan alkut jöttem kötni!
-Milyen alkut?
-Te visszavezeted hozzám az én szeretett fiamat,cserébe hallgatok mint a sír-tartott szünetet-Vagy teszed azt mint eddig és én nemhogy Jorgenak de az egész világnak tudtára adom az ideiglenes titkodat,mert ezt nem rejtegetheted sokáig...Na válassz ,mi legyen?
Nem kellett sokáig gondolkoznom,semmi esetre nem akarom most elveszíteni Jorget.
-Az elsőt,az elsőt választom!-válaszoltam nehezen
-Remek!Akkor megegyeztünk!-monda
Jorge képtelen fölvenni a telefonját,tudom hogy most Ninának is szüksége van rá,de nekem is,mindennél jobban.Most rengeteg mindent kellene elintéznem,orvos a szüleim beavatása de úgy érzem ráér mert nem vagyok jól...sőt,már órák óta itt gubbasztok a takaró alatt és hivogatom Jorget eddig kicsörgött de mostmább csak a rögzítő.
<-a hívott szám jelenleg nem elérhető,kérjük hagyjon üzenetet a sípszó után vagy ismételje meg hívását később-hallatszódott a telefonban,majd a sípszó is->
-Szia kicsim!Figyelj!Gyere haza minél előbb,nagyon szükségem van most rád,mert...-sírtam el magam-Mert nem vagyok jól!Hiányzol...Nagyon hiányzol.Siess haza kérlek!Szeretlek!-mondtam majd elküldtem az üzenetet..
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)