14.rész---,,All eyes on you''(2)

Eltelt 19 nap... Nagyon lassan és fájdalmasan de eltelt. Ez az utolsó napunk a fiúk nélkül. Nagyon várom már, hogy Jorge újból velem legyen, de ugyanakkor félek is... Ha elmondom neki az igazat, félek, hogy nem akar már többé velem lenni, ahogy senki más még a közelemben sem. A kedélyem teljesen megváltozott, magamban tartottam mindent, és gondoskodtam arról, hogy senki ne vegyen rajtam észre változást. Nem tudom, hogy meddig tudom még elrejteni ezt a dolgot, belülről már teljesen felemésztett, egyedül érzem magam, hiába vannak itt a lányok.. Félek, hogy Jorge már nem fog szeretni így és én sem tudom többé boldoggá tenni őt.. Végül is ki akarna egy olyan lánnyal maradni amilyenné én válltam.? Látom a szellemeket, démonokat vagy nevezzük bárminek.. Magam sem akartam ezt elfogadni, se elhinni. Mostmár látom azokat a lényeket akik paranormális dolgokat okoznak. Sőt még hallom is őket. Beszélnek hozzám és mindenféle elvetemült dologra kényszerítenek, vagy fenyegetőznek. Mindenhová követnek. Tegnap elérték, hogy törjek össze egy poharat akaratomon kívül. Hiába próbáltam minden egyes porcikámmal ellenkezni, nem ment. Megőrítenek. Úgy érzem kezdem elveszteni magam fölött az irányítást. Már kipróbáltam minden elterelő cselekedetet, de nem. Folyton körülöttem vannak és beszélnek hozzám. Megmondani sem tudom hányan de midig ittvannak. Az arcukat nem látom, talán nincs is. Inkább úgy tudnám leírni, mintha szakatt ruhás emberalakokat látnék. Nagyon illesztőek, főleg a kezdetekkor még nagyon féltem, próbáltam menekülni, de mára már megtudtam, hogy előlük nem lehet. Amitől most a legeslegjobban félek az az, hogy ha ez kitudódik kórházba, elmegyógyintézetbe zárnak, a szichopaták közé, mert kiözveszélyes leszek. Vagy elhurcolnak egy labórba és kísérletezni fognak rajtam, vagy esetleg médiumnak használnak. Mi lesz ha ezek után már nem láthatom a családomat, barátaimat, Jorget? Ha nem dolgozgatok már többé színészként se semmiként... Ha nem láthatom a fölkelő napot Jorge mellkasán ébredve. Mihez kezdek ha ezek bekövetkeznek??

Csakhogy ez a pár gondolat végigfutott az agyamon.. Reménykedtem de nem. Nem hagytak még most sem. Megint hallom őket nem tudok nem tudomást venni rólunk.
 » Kapcsold le a lámpát« - suttogta
-Nem!-kiabáltam a sírással küszködve, majd bementem a mosdóba, hogy ne hallja senki
 »Nyisd ki a csapot, de nehogy elzárd« - mondogatta valamennyi
-Menjetek el, hagyjatok békén!-mondtam már zokogva

Felnéztem a tükörbe, hogy le tudjam mosni az elmosódott sminkemet és minél hamarabb el tudjam hagyni a fürdőt. De bár ne tettem volna. Belenéztem a tükörbe és megláttam magam mögött a halott bejárónőt Sylviát. Ledermedtem, a sajnálat láttán újból eleredtek a könnyeim. Sylvia tele volt balta által vágott sebekkel, és azthittem nem kell ragozni, hogy egyszerre volt undorító és félelmetes az egész. Ő volt az egyetlen eddíg akinek láttam az arcát, sírós ilyesztő arca volt.
-Mit tettek veled??-szólaltam meg végül,de a szívem továbbra is hevesen zakatolt.
- »Hát látod! - mondta ijesztően mosolyogva de kőzbe sírt.
-Nagyon sajnálom! - mondtam ki remegő hangon
- »Én is« - mondta vigyorogva, mire azt hittem szívrohamot kapok. Eltűnt. Szerettem volna azonnal kimenni , de előbb a sminkemmel kellet tennem valamit, hiszen ha meglátják a csajok..
Lemostam az elmosódott spirált ami feketére festette az arcom.Továbbra is éreztem tekinteteket magamon, de próbáltam nem foglalkozni ezekkel.
Kimentem, a szobámba értem, innen a szobaajtóm volt a cél. Sikerült kinyitott, de előtte Sylvia állt.
-Sylvia, nagyon sajnálom amit veled tettek de kérlek hagyj békén!-suttogtam
»Félsz?«
Gondolkoztam a válaszomon és végül:-Nem! - félelem és átsétáltam rajta. De nincs menekvés.
 »Péter nem ezt érdemli« mondta
Hogy tudhat minderről és mi köze van hozzá..??
 »Ne menekülj«
-de muszáj, mert félek - vallottam be
 »Ha nem változtatsz, a jól megérdemelt sorsot kapod« Vigyázz, vagy meglakozol« - itt jött el az a pillanat amikor fogalmam sem volt ki suttogja, nem akartam foglalkozni ezzel sem ahogy az egésszel sem. Lerogytam a padlóra... - Nem bírom tovább! - suttogtam most én.
 »Tudom mi a megoldás, menj le« hallodtam
Lementem de nem igazán akartam, folyton manipulálnak , azt sem tudom melyik az én döntésem már.
Majd követtem a további utasításokat, félálomban éreztem magam, elbambúltam de közben cselekedtem.
Csak akkor tértem magamhoz, mikor már éreztem a kés recés élét a nyakamnál . Ekkor elkopott a sírás, csak arra tudtam gondolni, hogy most minden erőmet összeszedve, élnem kell. Nem hagyhatom, hogy mások szabják meg a sorsomat, nem hagyhaom hogy így halljak meg, sosem ölném meg magamat csak úgy. Élnem kell már csak Jorge miatt is, ő ezt nem élné túl ahogy én sem a túlvilágon nélküle, aztán ott vannak a rajongóink.
Erősnek kell maradnom és nem hagyhatom, hogy a kést magamba szúrjam, ellent kell állnom már csak Jorge miatt is.
-Nem halhatok meg, nem nem és nem! - mondtam zokogva, mire Merci termedt mellém.
A karom be volt feszülve, alig tudta elhúzni a nyakamtól.
-Tini!Mi a fene ütött beléd?
-Én nem! - kezdtem volna bele, de nem akartam beavatni őt is - Te ezt nem értheted, de köszönöm, simítottam meg a a karját, majd sírva fölfutottam a szobámba, becsaptam az ajtót, rávetettem magamat az ágyra, és csak sírtam, sírtam, míg elaludtam.


=======================================================