15.rész---Újra itthon, együtt

Reggel bár csodálkoztam, de nem láttam se hallottam semmit.
Ennek örültem , talán itt a vége ennek az egésznek..?
-Tini!! - nyitott be Clari, sugárzott róla a boldogság.
-Igen? - fordultam felé
-Miért vagy még pizsibe?? Ugye tudod milyen nap van ma!
-Ömm... Lássuk csak, se szülinapod se névnapod nem most van... Hát nem, nemtudom, miért mi van ma?? - kérdeztem unottan
-Te tényleg elfelejtetted? Letelt a 30 nap, ma jönnek haza a fiúk!!
-Ó..basszus tényleg, teljesen megfeletkeztem róla.. - fogtam a homlokom
-Hát legalább elmondhatod magadról, hogy egy felelőtlen szerető vagy! - vigyorgott sejtelmesen..
-Umm.. Héj, ez rossz vicc volt!! - vigyorogtam mostmár én is és neki dobtam a párnámat
-Na készülj!! - ment ki mosolyogva Clari
Majd úgy tettem ahogy,, kérte"..azthittem sokkal könnyebb lesz a ruhaválasztás, de most valahogy nem volt az. Annyira örülök és izgatott is vagyok, hogy ma  hosszú idő után újra láthatom Yoyit. Nem sűrűn szokott előfordulni de most tanácsot kellet kérnem, ezért átmentem a hozzám legközelebb lévő barátnőmhöz, Lodohoz.
-Drága Lodítóm!! - vigyorogtam idegesen
-Mizus?? - nézett rám mosolyogva - Na várjunk, itt valami nincs rendben! Mesélj! - utasított
-Hát az van, hogy... Ugye ma jönnek haza a fiúk.. És.....NA jó bevallom teljesen elvesztem össze vagyok zavarodva, persze jó értelemben és fogalmam sincs hogy mit húzzak fel. - néztem rá reményteljesen
-Ebbe asszem tudok segíteni! - kacagott
Majd átmentünk a szobámba és rövidesen Lodo kiválasztotta a mai ideálomat: fekete csőnaci, bőrszínű póló és magassarkú, és egy  vékony világosabbarna szőrmekabát. Miután fölpróbáltam és minden passzolt úgy ahogy kellett, elindultunk le reggelizni.
Jó érzés megint boldognak lenni, nemtudom hogy hogyan de eddig még nem jelentkezett semmi jel a túlvilágról. Talán ha szerencsém van vége ennek az egésznek, és nem kell elmondanom senkinek. Ez lenne a legjobb.

Befejeztük a reggelit, ezért fölmentem és az első dolgom volt hogy felhívtam Jorget.
-Szia!Jókor hívlak? - kérdeztem
-Szíía! Igen még épp időben, most csekkolunk. - válaszolt
-Hát az jó! Már annyira várom, hogy lássalak!
-Pár óra és ottleszek! Viszont most kell mennem nemsokára fölszállunk. - mondta
-A csajokkal kimegyünk elétek!
-Rendben, szeretlek de nagyon!!
-Én is!! Szia! - bontottam a vonalat

Eltelt 2 óra... Alig bírtam ki. Nem hiszem el, olyan hihetetlen... De meg fog történni, újra itt lesz <33
Elindultunk a reptérre, a fiúk különjáraton jönnek. Szerencsénkre a várakozók között nem voltak tinilányok, nem kellett bújkálni. Sőt hozzáteszem, kevés várakozó volt rajtunk kívül, ez is a szerencsénket szolgálta.
Aztán eljött az a pillanat is.. Megérkezett a gép. Leszálltak. A szívem egyre hevesebben dobogott, türelmetlen voltam. Nem bírtam kivárni, minél hamarabb látni akartam, ölelni, megcsókolni. A türelmem kezdett elfogyni és az izgalmam idegességbe váltott át. Mégpedig azért, mert mindenki rohant a barátjához és mindenki leszállt a gépről, csak egyvalaki nem :Jorge. Egy darabig érthetetlenül álltam, mellettem Cande és Ruggero már azt sem tudta mit csináljon :

-Szia Tini! - ölelt meg Rugge mikor közelebb léptem hozzájuk
-Szia! - öleltem vissza - Nemtudod, hogy hol van Jorge? -
kérdeztem feszengve
-Ammm.. - gondolkozott és körbenézett
-Tini, hát az a helyzet, hogy... - kezdett bele Diego
-Mitörtént?? - kérdeztem
-Jorge.... Tudod ő... - húzta az időt Rugge
Azt hittem megőrülök.. Mi történhetett és a fiúk miért nem mondanak semmi konkrétat..??
Ott álltam.. Nem tudtam megszólalni.. Teljesen lesokkolódtam.
Ebben a pillanatban Rugge Diego és Cande elmosolyodott... Ugyanezzel egyidőben egy ismerős hangot hallottam, ami mögülem szólt. Azonnal egy 180 fokos szöget fordultam és hatalmas boldogság töltött el. Ott állt velem szemben teljes életnagyságba Jorge. Én gondolkodás nélkül a szívemre hallgatva fénysebességgel futottam felé és megöleltem de közben meg is csókoltuk egymást. A csókolózásunknak az elmosolyodása vetett véget.
-Összenyomtad a virágot! - suttogta a számra nézve
-ó, nem is vettem észre.-nevettem majd átvettem a virágot
-Olyan gyönyörű vagy, hogy melletted elveszik a virág! - bókolt (de hozzáteszem ha a virág legalább 50 vörös rózsából nem állt, akkor egyből sem)
-Szeretlek! - csordult ki egy örömkönny a szememből
Ő csak újból megcsókolt, mire a körülöttünk lévő emberek tapsolni kezdtek...
-khmm... Indulnánk! - szólt oda Merci jogosan, mert mi megállás nélkül ölelgettük /csókolgattuk egymást.
-Menjünk! - hívott Jorge
Kiérve az épületből, talán sikerült felfognom, hogy ittvan az igazi szerelmem velem. <33

Hazaértünk. A fiúk fölcipelték a cuccaikat. Én bekísértem Jorget a szobájába.
-Újra itthon! - döntöttem a fejem az ajtófélfára
-Újra veled! - javított ki, majd közeledett felém.
Én beljebbléptem és becsuktam az ajtót, ő szépen lassan levette a blézerem és elkezdte csókolgatni a nyakamat. Ekkor éreztem igazán, hogy mennyire hiányzott, kirázott a hideg.. A kezem a pólójához nyúlt és automatikusan fölfelé húzta azt. Az ágya felé vettük az irányt. Lágyan ledöntött és fölém emelkedett.

 Az ezután történteket már nem akarom ragozni. Minden a hejes sorrendjét követte.Csodálatos időt töltöttük el.

  Jorge mellettem szuszogott és átfogta a derekam mikor fölkeltem. Az órára pillantottam 15:17 volt. Bekapcsoltuk a tvt, a mellkasára hajtottam a fejem és így néztük egy darabig a beavatottat, de nemsokára csak a horkolását hallottam. Így telt el 2 óra.

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-
 Remélem tetszett, folytatás hamarosan!!  :)